2024. június 11., kedd — Funchal, a tavasz fővárosa Várhatóan a kora délutáni órákban találkozunk a Liszt Ferenc repülőtér 2B termináljának indulási szintjén a 70. számú csomagfeladó pult előtt. Innen közvetlen járattal Madeira szigetének legnagyobb városába, Funchalba repülünk. A kora esti landolást követően felvesszük bérelt kisbuszainkat és az örök tavasz szigetének felfedezésére indulunk. Megcsodáljuk a Cristo Rei szobrot, majd magunkba szívjuk Funchal óvárosának kellemes légkörét és kiadós vacsorával zárjuk a napot.
Szállás: apartman (2-3 fős szobák). Ezen a szállásunkon egymás után négy éjszakát töltünk.
2024. június 12., szerda — Napkelte a felhők felett, delfinles Korai ébresztőt követően kisbuszainkba szállunk, és rövid kocsikázás után megérkezünk napfelkeltés túránk kezdőpontjához. A túra kiindulópontjáról, az 1818 méter magas Pico do Arieiroról nézzük végig, ahogy a nap a felhők felett felkel, és fokozatosan bevilágítja a minket körülvevő sziklaszirteket, majd rövid kirándulásra indulunk a hegylánc elképesztő látványt elénk táró gerincén. A túra után meglátogatjuk a tradicionális madeirai házakat, és Funchalba visszafelé menet még egy gyönyörű kilátással rendelkező Miradourot is útba ejtünk. A nap további részében kipihenjük a korai kelést, hiszen egy katamarán fedélzetén delfin- és bálnanéző hajóútra indulunk. Lehorgonyzást követően választhatunk, hogy a hajó fedélzetéről gyönyörködünk tovább a minket körülvevő óceánban, vagy inkább vízbe csobbanva — a rendelkezésünkre bocsátott egyszerű búvárfelszereléssel — csodáljuk meg mélyebben az elképesztő vízi világot. Felfedezzük a festői halászfalut, Câmara de Lobost, majd zárásként a világ egyik legmagasabb tengerparti sziklájáról, az 580 méter magas Cabo Girão kilátóból nézzük végig az óceán horizontja alá bukó Napot.
Szállás: apartman (2-3 fős szobák).
Gyalogtúra: táv 3,5 km; szint: fel 420 m, le 420 m.
2024. június 13., csütörtök — Huszonöt forrás, egy strand Hol máshol lehetne jobban indítani a napot, mint egy helyi pékségben, ahol a méltán híres portugál péksüteményeknek hódolva megreggelizünk. Funchal városának látványosságaiból szemezgetünk, majd útnak indulunk mai kirándulásunk kezdőpontjához. A Levada das 25 Fontes túra során eleinte szűk ösvényen haladunk, de hamar elérkezünk a csodás panorámájú Risco-vízeséshez. Innen könnyed sétával érjük el a huszonöt forrást, melyek szépségét nehéz szavakkal leírni. A kirándulás utáni jóleső fáradtságot az elképesztő szépségű Praia do Porto do Seixalnál, Madeira legszebb panorámájú strandján pihenjük ki. Az óceán hullámai kedvező feltételeket biztosítanak szörfözéshez is, így akinek kedve tartja, kipróbálhatja ezt az egész testest átmozgató, menő sportot. Egy helyi étteremben elfogyasztott vacsoránk után a Madeira szigetéről származó hagyományos alkoholos italt, a ponchat kóstoljuk meg. A naplemente pazar látványában egy hajtűkanyarban kialakított kilátópontból gyönyörködünk, majd mielőtt visszatérnénk szállásunkra, belepillantunk a funchali éjszakai életbe.
Szállás: apartman (2-3 fős szobák).
Gyalogtúra: táv 10 km; szint: fel 370 m, le 370 m.
2024. június 14., péntek — Autómosás és medencézés másképp Negyedik napunkon roadtripre indulunk a sziget nyugati felébe, hogy újabb különleges természeti és épített csodákat keressünk fel. Első megállónk Ponta do Sol takaros falucskáján áthaladva az Anjos vízesés lesz, aminek vízhozama egyenesen kisbuszaink tetejére érkezik. A mókás autómosás után a “tenger kertje” névre hallgató kis települést látogatjuk meg, de természetesen nem hagyjuk ki az útba eső Miradouro lélegzetelállító látványát sem. A faluba érkezve, a helybeliek lelassult tempóját felvéve, helyi gyümölcsből készült italt kortyolgatva élvezzük a napsugarakat. Következő megállónk az egyedülálló, szinte mindig ködös Fanal erdő lesz, ahol egy sétával bejárjuk a misztikus vidéket. A hűvös időjárásból visszatérünk a napsütésbe, s egy gyönyörű panorámás úton lejutunk az óceánpartra. De nem akárhova: a Piscinas Naturais Velhashoz. Ezekbe a vulkáni láva által alkotott medencékbe a tenger természetes úton jut be, és a látogatók kristálytiszta vízben mártózhatnak meg. Miután kellemesen felfrissültünk, megindulunk Madeira szigetének legdélnyugatibb pontja felé. A délutáni nap fényében meghódítunk egy vízesésre néző kilátópontot, majd megérkezünk Ponta do Pargo falucskájába, ahol egy helyi étteremben a portugál vendégszeretet legmagasabb szintjét tapasztalhatjuk meg, miközben mennyei vacsoránkat fogyasztjuk. Nem is maradt más hátra, minthogy az óceán fölé magasodó Ponta do Pargo világítótoronyból nézzük végig a naplementét.
Szállás: apartman (2-3 fős szobák).
2024. június 15., szombat — Botanikus kert és ellentéte Miután kicsekkoltunk szállásunkról, az örök tavasz szigetén töltött utolsó napunkat is tartalmasan töltjük. Madeira számos botanikus kerttel rendelkezik, ebből mi is meglátogatunk egyet, a Monte Palace Gardent. A kert hetvenezer négyzetméteren terül el, és egy hatalmas, egzotikus növénygyűjteménynek ad otthont. Találhatók itt többek között Dél-Afrikából proteák, a Himalájából orchideák, Amerikából vörösfenyők, Ausztráliából akácok, Portugáliából olajfák és még sok minden más — hiszen ebben a kertben több mint ezer növényfaj lelhető fel! A központi tavat hattyúk és kacsák népesítik be, s még pávákkal is találkozhatunk. Funchalnak búcsút intve kelet felé vesszük az irányt, és Madeira legérdekesebb félszigetét, São Lourençot vesszük a nyakunkba egy rövid túra erejéig. A félszáraz éghajlat és az északi szeleknek való kitettség megmagyarázza a fák hiányát, melynek eredményeképp ez a vidék jelentősen különbözik a sziget többi részétől. Túránk alatt mindenfelé egyaránt szemkápráztató látványban lehet részünk, miközben a mélykék óceánt szegélyező sziklaformációk mellett haladunk el. Kellemes fáradtsággal a lábunkban bérelt kisbuszainkkal a repülőtér felé vesszük az irányt, s közvetlen járattal hazarepülünk Budapestre, ahova várhatóan a késő esti órákban érkezünk.
Gyalogtúra: táv 7,5 km; szint: fel 200 m, le 200 m.
Nyilatkozat Az időjárás, a politikai és járványügyi helyzet, valamint közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. A repülőjáratok pontos indulásától függően az első és utolsó napok programja némileg módosulhat. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, járványügyi intézkedések vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják. Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan programon is részt veszünk, vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.
Csomagolás Feladott poggyászt nem viszünk magunkkal. Csak és kizárólag 1 darab kézipoggyászt hozhatsz magaddal, melynek maximális mérete 40×30×20 cm lehet! Ebben mindennek benne kell lennie, tehát nem lehet pluszban sem fényképezőgép, sem laptop, sem retikül, sem övtáska, semmi! Rendkívül fontos, hogy ezeket a korlátokat ne lépjük át, mert nagyon szigorúan veszik őket, és túllépésükkor megtagadják az adott csomag szállítását! Amikor felszállsz a repülőre, ne legyen sem nálad, sem a kézipoggyászban semmilyen szúró-vágó eszköz, éles vagy tűzveszélyes tárgy, mert ezeket a repülőtér munkatársai elveszik. A kézipoggyászban folyadék maximum 100 ml-es kiszerelésben lehet (tehát pl. egy félig üres 200 ml-es tusfürdő NEM oké, egy teli 100 ml-es viszont igen). Minden folyadéknak számít, ami nem teljesen szilárd (fogkrém, kézkrém, naptej stb.). Ezeket mind együtt bele kell tenni egy maximum 1 liter űrtartalmú zárható zacskóba, és úgy a kézipoggyászba. A repülőn minden nagyon drága, ezért a folyadékellátást úgy oldjuk meg, hogy a kézipoggyászába mindenki betesz egy teljesen üres kulacsot, amelyet a biztonsági ellenőrzés után a tranzit mosdójában megtöltünk vízzel (ez teljesen legális!). További információk, részletes tájékoztatás a [www.bud.hu] oldalon.
Egészség és biztosítás Ajánlott gyógyszerek: Láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli.
Betegségek: Az itthon megszokottól eltérő táplálkozás és az itthon ismeretlen baktériumok, vírusok okozhatnak hasmenést, kisebb rosszullétet.
Egészségügyi ellátás & biztosítás: Portugáliában, így Madeirán is érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia!
Higiénia: Minden este lesz lehetőség fürdésre.
Oltások: Kötelező oltás nincs. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlja, hogy minden utazó legyen beoltva a Magyarországon kötelező védőoltásokon felül di-per-te-polio, HPV és szezonális influenza ellen is, úti céljától függetlenül. További ajánlott oltás: covid-19.
Elektromos áram Madeirán a Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. Eszközeink akkumulátorait szállásunkon feltölthetjük.
Étel, ital A reggeliket a Részvételi díj tartalmazza. Utazásunk szervezetten önellátó, ami azt jelenti, hogy mindig szánunk időt vásárlásra a helyi élelmiszerboltokban vagy piacokon, sőt számos alkalommal étkezhetünk éttermekben is. A várható árszint magasabb az itthon megszokottnál: egy alsó-középkategóriás étteremben kb. 20 euróért étkezhetünk. A vezetékes ivóvíz biztonságosan fogyasztható az út során, így nincs szükség ásványvíz vásárlására.
Fenntarthatóság Élménytúráinkat a fenntartható turizmus jegyében szervezzük, melynek nyomon követéséhez két mutatót is bevezettünk. Minden utunkra kiszámoltuk, hogy egy utasunk nyomán naponta körülbelül mennyi szén-dioxid egyenértékű károsanyag kerül a levegőbe — és ezt a kibocsátást teljes egészében ellensúlyozzuk is a WWF erre a célra szakosodott partnerén keresztül, 2024-ben megújulóenergia-projektek támogatásával. A Fenntartható Élmény Mutató (F.É.M.) segítségével pedig olyan további tényezők alapján vizsgáltuk élménytúráink fenntarthatóságát, mint például az utazás helyszíne és ideje, a szállások, étkezések és programok mikéntje. Tőled is magas fokú környezettudatosságot várunk el, hiszen élménytúráinkat választva Te is csatlakozol célunkhoz: egy élhetőbb világ létrehozásához. „Qalandbullánk” segítségével megtudhatod, melyek azok a területek, ahol kiemelkedő szükségünk van együttműködésedre, illetve milyen elköteleződéseket várunk el Tőled.
Gyalogtúrák Utazásunk során több, nem túl hosszú, viszont esetenként nagy szintkülönbségű túrát fogunk tenni. Fontos, hogy a túra résztvevői fizikailag készen álljanak arra, hogy egymás után több nap is nagyobb sétákat, kirándulásokat tegyenek. A terepviszonyok miatt a bokát jól fogó túracipő ajánlott, az erős napsütés miatt pedig a napsapka elengedhetetlenül fontos!
Időjárás A várható hőmérséklet napközben 20-23°C, éjjel 16-18°C. Az óceáni éghajlat következtében csapadék bármikor előfordulhat, de az esők általában rövidek. Erős szélre is fel kell készülnünk.
Kommunikáció A hivatalos nyelv a portugál; angolul a legtöbb helyi valamilyen szinten beszél. Portugália része a szabályozott roaming díjszabásnak. Időeltolódás: -1 óra.
Létszám Minimum létszám: 8 fő. Ennél kevesebb jelentkező esetén nem tudjuk elindítani a túrát! Maximum létszám: 20 fő.
Szállás Utazásunk mind a négy éjszakáját egyszerű apartmanokban töltjük, 2-3 ágyas szobákban. Előfordulhat, hogy nem mindenkinek jut azonos minőségű fekhely; franciaágyas elhelyezésre is számítani kell. Egyszerű reggeliről a túravezető gondoskodik. Hálózsák nem szükséges.
Szükséges felszerelés Személyazonosító igazolvány vagy útlevél, túracipő, szélálló öltözet, esőkabát, napsapka, fürdőruha, papucs, törölköző, költőpénz, tisztasági csomag, gyógyszereid, füldugó, kézfertőtlenítő gél, kulacs.
Tolerancia, viselkedés Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. Amint megérkezünk utazásunk helyszínére, azonnal egy más kultúrkörben találjuk magunkat, ahol a mienktől teljesen eltérő szokások, világnézet, életritmus, értékrend és vallás van érvényben. Ezekkel szemben kellő toleranciával kell viseltetnünk! Az eltérő mentalitás miatt a helyiektől nem szabad ugyanazt a rugalmasságot várnunk, mint amit esetleg idehaza megszoktunk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség és csapatszellem. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük nemdohányzó társaikra és tilos szemetelniük.
Túravezetés A túravezető feladata, hogy a csoportot koordinálja és a megfelelő helyszínekre eljuttassa, a programokat megvalósítsa, a felmerülő problémákat megoldja, elősegítse a közösségépítést, és mindenben a segítségedre legyen. Nem feltétlenül csak olyan országba vezet túrát, melynek beszéli az általánosan használt nyelveit, de biztosan megtalálja a megfelelő kommunikációs formát az út lebonyolításához. Nem várható el tőle a meglátogatott helyszínek mélyreható történelmi vagy művészettörténeti ismerete, így korlátozott idegenvezetésre számíts — melyet nyugodtan egészíts ki saját ismereteiddel!
Utazás és közelekdés Diszkont légitársaságokkal repülünk Budapest — Funchal — Budapest útvonalon. Amennyiben a jelzettől eltérő repülőtérről indulunk / repülőtérre érkezünk, az eredeti városból / városba felár nélkül transzfert biztosítunk. Ételt, italt a repülőjáratokon nem kapunk, érdemes a kézipoggyászban néhány szendvicset magunkkal hoznunk. A célterületen belül bérelt kisbuszokkal közlekedünk. Előfordulhat, hogy egymástól eltérő típusú járműveket kapunk.
Útiokmányok Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes személyazonosító igazolvánnyal utazhatnak Portugáliába.
Valuta Portugália hivatalos fizetőeszköze az euró (1 EUR = kb. 390 HUF). Készpénz kivitele célszerű euró formájában, de a legtöbb helyen bankkártyával is fizethetünk. Ajánlott költőpénz: 120-150 EUR (étkezésre és apróságokra).
További tudnivalók A további tudnivalókat a Qalandar Kft. honlapján [www.qalandar.hu] elérhető Utazási Szerződés tartalmazza.