Fenntarthatóság

A kezdetektől fontosnak tartottuk, hogy utazásaink során az egyszerűségre való törekvés mellett mindig figyelembe vegyük a fenntarthatóság szempontjait is. Ezt sokáig nem tudatosan tettük, inkább csak természetesnek gondoltuk így alakítani élménytúráinkat és folyamatainkat. Később, az első COVID-hullám alatt elhatároztuk, hogy hasznosan töltjük az utazásmentes hónapokat: ekkor léptünk rá a Globális Fenntartható Turizmus Tanácsa által meghatározott szempontok szerinti minősülés útjára, hogy működésünket akkreditáltan fenntartható utazási irodaként folytathassuk.

Mikor elkezdtük átolvasni a minősítés feltételrendszerét, tudatosult bennünk, hogy a 159(!) kritérium nagy részét máris teljesítettük, csak az ezt igazoló dokumentáció hiányzott. Így belefogtunk, hogy összegyűjtsük a dokumentumokat, s pótoljuk az elmaradásainkat. A gyűjtögetés során pedig újabb és újabb ötleteink támadtak a továbbfejlődésre — ekkor hoztuk létre például a F.É.M. valamit károsanyag-kibocsátás mérőszámainkat.

Tudjuk, hogy ez egy véget nem érő folyamat, hiszen mindig van hova fejlődni fenntarthatóság terén, de büszkék vagyunk arra, hogy fáradozásainkat elismerve megkaptuk a Globális Fenntartható Turizmus Tanácsának akkreditációját, ezáltal Magyarország első minősített fenntartható utazási irodája lettünk!

Köszönjük, hogy velünk utazva Te is teszel a fenntarthatóbb turizmusért!

Fenntartható Fejlődési Célok

„Elhatároztuk, hogy megtesszük azokat a bátor és átalakító lépéseket, amelyekre sürgősen szükség van ahhoz, hogy a világot fenntartható és ellenálló pályára állítsuk. Ahogy elindulunk ezen a közös úton, megfogadjuk, hogy senkit sem fogunk hátra hagyni.” (ENSZ Agenda 2030)

Ezekkel a szavakkal az ENSZ Közgyűlésének 70. ülésszaka elfogadta a Fenntartható Fejlődési Keretrendszert, melynek középpontjában 17 Fenntartható Fejlődési Cél áll, minden nemzetre érvényesen és senkit nem kihagyva a célok megvalósításából. A Fenntartható Fejlődési Célok új irányt mutatnak az egész világnak, és a turizmusnak nem csak lehetősége, hanem kötelessége is, hogy kiemelkedő szerepet játsszon a fenntartható megoldások megtalálásában és kivitelezésében minden ember és a Föld jóléte, békéje érdekében. Kijelenthetjük, hogy a turizmus — közvetlen vagy közvetett módon — mind a 17 Cél eléréséhez hozzá tud járulni.

Csak egy kis utazási iroda vagyunk, azonban hiszünk benne, hogy minden egyéni döntésnek szerepe és jelentősége van, így elköteleztük magunkat a Fenntartható Fejlődési Célok mellett, és úgy döntöttünk, minden rendelkezésünkre álló eszközzel egy fenntarthatóbb turizmus megteremtésén fogunk dolgozni, hogy általa élhetőbbé váljon világunk! Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének iránymutatása alapján az alábbiakkal járulunk hozzá a Célok eléréséhez:

  1. A szegénység felszámolása
    1. Mindenhol a leggazdaságosabb lehetőségeket aknázzuk ki, és a lehető legkevesebb költséggel dolgozunk, hogy azoknak is lehetőségük legyen utazni, akik a hagyományos utazási irodák árait nem képesek megfizetni. Célunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az úton levés élményét, a megismerés kalandját, vagyoni helyzettől függetlenül — mert tudjuk, hogy mindannyian szeretnétek velünk tartani.
    2. Élménytúráink során legtöbbször családi vállalkozásként üzemeltetett szálláshelyeken alszunk és családi vállalkozásként üzemeltetett étkezdékben eszünk, valamint helyi munkaerőt foglalkoztató, kis cégekkel működünk együtt a világ minden táján, ezzel is támogatva a sokszor szerény körülmények között élő helyieket. Az egyen-hotelekben és egyen-ételt felszolgáló egyen-éttermekben egyébként sem érezzük jól magunkat.
  2. Az éhezés megszüntetése
    1. Útjaink többsége szervezetten önellátó, vagyis mindig szánunk időt piacolásra vagy helyi élelmiszerboltok látogatására. Ezzel nem csak új és egyedi élmények szerzésére nyújtunk lehetőséget Neked, hanem a meglátogatott térség kisüzemi gazdálkodóit és termelőit is támogatjuk, biztosítva ezzel fennmaradásukat.
  3. Egészség és jóllét
    1. Mentális egészségünk megőrzése érdekében szükségünk van néha a hétköznapokból való kiszakadásra. Erre élménytúráink az aktív kikapcsolódás, és a komplex (testi-lelki-szellemi) fejlődés lehetőségével kiváló alkalmat nyújtanak. Még úgy is, ha a megfelelő mennyiségű és/vagy minőségű alvás nem mindig jön össze...!
  4. Minőségi oktatás
    1. Iskoláknak szervezett DiákQalandjaink életre szóló hatással vannak a fiatalokra, kiemelkedően segítik személyiségfejlődésüket és közösségi kötődésüket — legyen szó akár párnapos kárpát-medencei kiruccanásról, akár többhetes fejlődő országbeli tapasztalatszerzésről. Az élménypedagógiai módszertan által minden programunk alkalmat ad találkozásokra, cselekedve tanulásra, problémamegoldásra, kihívásokra, komfortzónából való kilépésre, határok feszegetésére.
    2. Munkavállalóink és túravezetőink részére folyamatos és ösztönző fejlődési lehetőségeket biztosítunk új földrajzi területek bejárásával, képzéseken való részvételük ösztönzésével és — kisvállalkozás lévén — az egymás munkájába való bekapcsolódás lehetőségével (bár ez utóbbi kritikusabb esetekben nem csak opcionális lehetőség...).
  5. Nemek közötti egyenlőség
    1. Élménytúráink során gyakran látogatunk hagyományosan patriarchális berendezkedésű régiókba, így utasaink betekintést kapnak a nemek közötti, sokszor még nagyon is kézzelfogható megkülönböztetésbe. A helyi közösségekkel való interkulturális találkozások sorozata révén mindkét fél látásmódjának és hozzáállásának lehetősége van csiszolódni ebben a kérdésben (is).
    2. Női munkavállalóinknak és túravezetőinknek — természetesen! — egyenlő munkáért egyenlő fizetést és egyenlő juttatásokat biztosítunk, nemi megkülönböztetés nélkül. Persze ennél alapvetőbb dolog kevés van, szomorú, hogy ezt külön le kell írni...
  6. Tiszta víz és alapvető köztisztaság
    1. Élménytúráinkon általában alacsonyabb kategóriájú szálláshelyeket veszünk igénybe, így kevesebb vizet használunk. Tudtad, hogy egy 5*-os szálláson egy vendégre vonatkoztatva nyolcszor annyi víz fogy, mint egy 1*-oson? És akkor a sivatagi vadkempinget még rá se tettük a skálára...
    2. Habár a Kárpát-medence a klímaváltozás ellenére is stabil vízellátással rendelkezik, fontosnak tartjuk, hogy munkavállalóink, túravezetőink és utasaink figyelmét felhívjuk a helyes vízhasználatra és a víztakarékosság fontosságára, különösen a száraz vagy aszállyal sújtott célterületeken.
    3. Azokon az élménytúráinkon, ahol élő vízben (pl. patakban vagy tóban) tisztálkodunk, biológiailag lebomló tisztálkodószereket használunk és utasainktól is ezt várjuk el. Szerintünk ilyenkor legjobb a már-már űrtechnikának tűnő, tusfürdőnek, samponnak, mosogatószernek és mosószernek is használható, mindemellett környezetbarát zselé (ami nem mellesleg tényleg létezik).
  7. Megfizethető és tiszta energia
    1. Útjainkat rendszeresen ellenőrizzük, hogy megfelelően fenntartható módon, minél kevesebb energiafelhasználás és alacsony károsanyag-kibocsátás mellett működjenek. Ennek érdekében minden élménytúránkra külön-külön kiszámoljuk — és a túra tájékoztató oldalán is feltüntetjük —, hogy egy utasunk nyomán naponta körülbelül mennyi szén-dioxid egyenértékű károsanyag (ideértve az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezménye alapján: CO2, CH4, N2O, HFC-k, PFC-k, SF6) kerül a levegőbe (kg CO2e/fő/nap). Ezzel — amellett, hogy segítünk utasainknak nyomon követni saját karbonlábnyomukat — megteremtjük a lehetőségét, hogy bárki tudatosan a kisebb kibocsátással járó élménytúráinkat válassza. Számítási módszerünkről és ellentételezésünkről bővebben itt olvashatsz.
  8. Tisztességes munka és gazdasági növekedés
    1. Célterületeinken lehetőség szerint fiatal helyi vállalkozóknál alszunk, vásárolunk, eszünk, iszunk, mulatunk, ... — ezzel is előmozdítva a vállalkozói kultúrát és támogatva a nyitott és vállalkozó szellemű embereket.
    2. Munkavállalóink és túravezetőink döntő többsége fiatal (és hatalmas forma, de ezt úgyis tudjátok), örömmel alkalmazunk rátermett pályakezdőket és gyakornokokat, ezzel segítve őket a kisvállalati környezet és szervezeti kultúra megismerésében, valamint megmutatva nekik a turizmus nyújtotta munkalehetőségeket.
    3. Működésünk során — itthon és célterületeinken is — szem előtt tartjuk és követjük a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Magyarország által is ratifikált egyezményeit, valamint a munkahelyi alapvető elvekről és jogokról szóló nyilatkozatban foglaltakat. Kiemelten figyelünk rá, hogy azokon a célterületeinken, ahol sajnos a mai napig jellemző a kizsákmányolás és a munkaügyi normák semmibe vétele — különösen a fiatalkorúak, nők és kisebbségi csoportok esetében — olyan partnerekkel működjünk együtt, akik példaértékű munkáltatóknak minősülnek és ezáltal élvezik a helyi közösségek támogatását.
  9. Ipar, innováció és infrastruktúra
    1. A lehető legkisebb mértékre szorítottuk vissza a felhasznált papírmennyiséget: elektronikus szerződéskötést és elektronikus számlázást vezettünk be, szinte minden dokumentumot felhőben tárolunk — és mindezt könyvelőinkkel is sikerült elfogadtatnunk, na ez a nem semmi!! Ha mégis nyomtatnunk kell, repapírt használunk, és minden hulladékot szelektíven gyűjtünk.
    2. Belső szabályozásokat léptettünk életbe, amelyek biztosítják, hogy a teljes cégünk és minden projektünk fenntarthatóan legyen menedzselve. Ehhez a Globális Fenntartható Turizmus Tanácsának iránymutatását vettük igénybe.
  10. Egyenlőtlenségek csökkentése
    1. Több élménytúránkon is olyan, szerény körülmények között élő helyi családoknál (pl. pásztorok, kézművesek) szállunk meg és/vagy étkezünk, akiknek ottlétünk fontos bevételi forrás életkörülményeik javításához.
    2. Támogatjuk azokat a civil szervezeteket — munkatársaink néha túlzásokba eső önkéntes vállalásai miatt (is) főként és elsősorban a cserkészmozgalmat —, melyek hozzájárulnak az életrevaló, elkötelezett, felelős, egészséges, vállalkozó szellemű fiatalok neveléséhez, és ezzel elősegítik a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését.
  11. Fenntartható városok és közösségek
    1. Utazási stílusunkból fakadóan a meglátogatott nagyvárosokban szinte kizárólag a helyi tömegközlekedést, vagy az alternatív, fenntartható közlekedési módokat használjuk (bicikli, elektromos riksa, autómegosztók és egyéb kreatív megoldások), nem terhelve tovább turistabuszokkal az úthálózatot és a levegőt — de a sétálástól sem riadunk vissza.
  12. Felelős fogyasztás és termelés
    1. A már korábban említett fenntarthatósági pontszám részeként az élménytúráink során igénybe vett szolgáltatások környezeti és társadalmi hatásait is vizsgáljuk, rendszeresen ellenőrizzük a helyi lakosok számára biztosított szolgáltatási szintet és annak arányát, helyi tulajdonban lévő szolgáltatásokat részesítünk előnyben.
    2. Folyamatosan azon dolgozunk, hogy minél kevesebb energia felhasználásával, minél fenntarthatóbban tudjuk kiszolgálni utazási igényeiteket. Ezekről az újításokról nektek is rendszeresen beszámolunk — mert csak akkor vagyunk boldogok, ha ti is boldogok vagytok, meg a bolygó is boldog. :)
    3. Hogy megelőzzük a felesleges fogyasztást, amit csak lehet újrahasznosítunk vagy újrahasználunk: például ezért kérünk benneteket arra, hogy hozzatok magatokkal saját palackot induláskor a repülőtérre, és miután reggelit készítettünk nektek, ezért mosogatunk inkább, papírtányérok használata helyett.
    4. Jelentősen kevesebb hulladékot termelünk az átlagos utazási irodákhoz képest: minden lehetséges folyamatot elektronikusan intézünk, nem gyártunk színes-szagos-felesleges papírkatalógust, valamint biztosítjuk, hogy az elkerülhetetlen hulladékot is a lehető legteljesebb mértékben újrahasznosítsuk.
  13. Fellépés az éghajlatváltozás ellen
    1. Az utazás, mint műfaj feltétlenül károsanyag-kibocsátással jár, ezt megszüntetni nem, csak csökkenteni tudjuk. Ezért ahol csak lehetséges, igyekszünk közvetlen repülőjáratokat foglalni, és — olcsóságuk mellett ezért is — a diszkont légitársaságokat részesítjük előnyben, hiszen velük repülve kb. 14%-kal kevesebb az üvegházgáz-kibocsátásunk, mintha klasszikus légitársasággal tennénk meg ugyanazt az utat. Persze a szárazföldi közlekedésre is odafigyelünk: sokszor hosszabb távokra is előnyben részesítjük a vasutat, vagy kisebb fogyasztású autókat (illetve ahol lehet, kisbuszokat) bérlünk és jól kihasználjuk a férőhelyeiket. Ezzel úgy tudunk kiscsoportos utakat szervezni, hogy emellett fejenként kisebb karbonlábnyomot hagyunk hátra, mint a hagyományos, nagybuszos utakkal üzemelő versenytársak.
    2. Belső utazási igényünk minimális, hiszen csak egy telephelyünk van és minden munkavállalónk Budapest szűk vonzáskörzetében lakik. Nem tartunk fent front office-t, így nem csak magunknak spórolunk meg költségeket, de Nektek sem kell bebumliznotok sehova, minden információt megtaláltok honlapunkon, minden kérdésetekre válaszolunk e-mailben, minden szükségeset el tudtok intézni online, a felhasználói fiókotokban.
    3. Kizárólag felelős erdőgazdálkodásból származó (FSC-tanúsítvánnyal rendelkező) papírt használunk — de nagysikerű bambusz tollaink alapanyaga is ilyen gazdálkodásból kerül ki.
  14. Óceánok és tengerek védelme
    1. A tengerek világára nézve legkárosabb utazási formát, az óceánjárós luxushajózást nem támogatjuk: nem szervezünk és nem értékesítünk ilyen utakat. Ha hajózni szeretnél, tedd vitorlással — ez nem csak nagyobb élmény, de káros környezeti hatásai is elhanyagolhatók.
    2. Fokozottan figyelünk arra, hogy az élménytúráinkon keletkező hulladék véletlenül se kerüljön a természetbe, és így végső soron a tengerekbe. Ameddig nem találunk egy kijelölt és láthatóan rendszeresen ürített kukát, magunkkal visszük szemetünket. Szerencsére ebben ti is partnerek vagytok, de ha mégsem, hát rátok szólunk!
    3. Élménytúráink egy részén tengerparti területeket is érintünk, s nem egyszer lehetőség van — hajózás, sznorkelezés keretében — közelebbről megismerkedni a tengeri élővilággal is. Mivel a tengerek élővilága különösen érzékeny az őt érő külső behatásokra, szigorú szabályok betartását követeljük meg, hogy a számunkra élvezetes találkozás az ökoszisztéma számára se legyen végzetes következményű.
  15. Szárazföldi ökoszisztémák védelme
    1. Mérjük, kezeljük és enyhítjük az ökoszisztémákra és természetes erőforrásokra gyakorolt hatásokat. A védett természeti területeket mindig legális formában látogatjuk, figyelve a szükséges engedélyek beszerzésére, a belépőjegyek megváltására, ezzel is hozzájárulva az ökoszisztémák megóvásának sikerességéhez.
    2. A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Tilos növények letépése, állatok zavarása, élőlények szállítása — az utazás előtt és alatt egyaránt, ezzel elkerülve az invazív fajok terjesztését mind a célterületen, mind itthon — és más környezetkárosító tevékenység. Figyelünk rá, hogy mindig kihangsúlyozzuk számotokra a helyes viselkedési formákat a különböző természeti területek látogatásakor — de nem értelmi képességeiteket inzultáló alapvető megállapításokkal, hanem tényleg helyspecifikus, kevésbé ismert információkkal. Azokon az élménytúráinkon, ahol vadon élő állatokkal kerülünk kapcsolatba, minden esetben a helyi szabályozásoknak és szakértői iránymutatásoknak megfelelően járunk el.
    3. Élménytúráink során gyakran ellátogatunk kevésbé ismert területekre is, ezáltal alternatív keresetet biztosítva olyan helyi közösségek tagjainak, akiknek máskülönben kizárólag a természeti tőke kihasználása jelentene megélhetést.
  16. Béke, igazság és erős intézmények
    1. A lehető legátláthatóbb, és messzemenően jogkövető működés alapvető értékünk. Ez vonatkozik munkavállalóink és túravezetőink legális alkalmazásától kezdve a célterületek jogszabályainak és kulturális elvárásainak tiszteletben tartásán át a Veletek kötött, szigorú törvényi szabályozásoknak megfelelő utazási szerződés betartásáig minden tevékenységünkre.
    2. Kiemelkedő figyelmet fordítunk arra, hogy élménytúráink során összhangba kerüljünk a helyi emberekkel, belehelyezkedjünk környezetükbe. Hisszük, hogy utazóként a világon mindenhol aktív szerepet kell vállalnunk a béke megteremtésében, a kultúra- és vallásközi tolerancia megvalósulásában. Minél több tapasztalatot és élményt szerzünk, annál közelebb kerülünk a világ és a világban élők megértéséhez, s így a közömbösség, meg nem értettség, ellenségeskedés és háború megszüntetéséhez — vagyis a béke hírnökeivé válunk.
  17. Partnerség a Célok eléréséért
    1. Népszerűsítjük és használjuk a globális együttműködés lehetőségeit a Fenntartható Fejlődési Célok elérése érdekében. Ezért a Globális Fenntartható Turizmus Tanácsának indikátorai alapján folyamatosan ellenőrizzük és fejlesztjük tudásunkat, szakértelmünket, technológiáinkat és elköteleződésünket, valamint erre bíztatunk minden idegenforgalmi szereplőt. Sok tapasztalatot gyűjtöttünk, szívesen segítünk — ebben a kérdésben nincs olyan, hogy konkurencia!
    2. Támogatjuk és kiszolgáljuk a Célok elérése érdekében tett kormányzati és civil kezdeményezéseket: mi szervezzük például a Hungary Helps Ügynökség és a Magyar Cserkészszövetség önkénteseinek kiutazását, valamint kiterjedt kapcsolati tőkénkkel segítjük ezen programok megvalósulását.
    3. Figyelemmel kísérjük és örömmel használjuk a friss innovációkat és a startupok szolgáltatásait minden területen, így a széles rétegeknek elérhető bevételi forrást nyújtó, megosztáson alapuló gazdaság vívmányait és az alternatív pénzügyi szolgáltatók előnyeit.
    4. Elköteleződünk Turisztikai Világszervezet (WTO) által elfogadott Turizmus Globális Etikai Kódexének betartása mellett.
    5. ... És a Te aktív segítségedet is elvárjuk, hiszen élménytúráinkat választva Te is csatlakozol célunkhoz: egy élhetőbb világ létrehozásához. „Qalandbullánk” segítségével megtudhatod, melyek azok a területek, ahol kiemelkedő szükségünk van együttműködésedre, illetve milyen elköteleződéseket várunk el Tőled.
Fenntartható Élmény Mutató (F.É.M.)
A hagyományosnak mondható, karbonlábnyomon alapuló fenntarthatósági mérőszámunkon túl szükségét éreztük egy saját mutató megalkotásának is: határtalan névadási kreativitásunknak hála ez lett a Fenntartható Élmény Mutató, avagy röviden F.É.M.! Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a károsanyag-kibocsátás alapján határozzuk meg egy-egy élménytúránk fenntarthatóságát, hanem kevésbé számszerűsíthető, szubjektívebb tényezők szerint is — ezért az alábbi 10 szempont alapján gyűjtenek Fenntartható Élmény Pontokat útjaink:
  1. Milyenek a szállásaink? Egyenhotelek egyenszobáiban alszunk, vagy gondosan szépítgetett egyedi hostelekben, esetleg kempingekben? Azért utazunk, hogy kiélvezzünk egy exkluzív hotelt, vagy azért, hogy megismerjünk egy vendégszerető pásztorcsaládot a hegyekben?
  2. Hol vásárolunk? Keressük a megszokott hipermarketeket, vagy inkább a helyi kisboltok, esetleg a termelői piacok felé orientálódunk…?
  3. Meleg étkezéseinket mindenhol-ugyanolyan globális gyorsétteremláncok egy nap alatt felhúzott egységeiben, vagy szállásunk éttermében rendeljük meg? Inkább magunkra főzünk? Vagy arra törekszünk, hogy az autentikus, turisták által (vajon miért?) nem látogatott lokálokban sokkoljuk ízlelőbimbóinkat?
  4. Hogyan utazunk? Repülő-taxi-transzferbusz? Vagy jöhet a keleti nagyvárosok közösségitömegközlekedése? Sokadosztályú vonat? Marsrutka/dolmus/matatu? Hilux-plató? Riksa? Bivalyfogat?
  5. Mikor megyünk? Mindegy, mert a célterület folyamatosan tömegturizmus-sújtotta övezet? Mindegy, mert a célterületen sose jár az eltévedt madarakon és a magányos keletnémet farkasokon kívül senki? Van egyáltalán bármi a kettő között?
  6. Mi a helyzet a helyi kultúrával? Megelégszünk a sosem hordott népviseletben előadott kamutáncokkal, vagy pár múzeumba azért ellátogatunk? Esetleg direkt egy helyi ünnepre utazunk ki, ahol hajlandóak vagyunk rendesen „alámerülni“ a színek-szagok-ízek-hangok kavalkádjában? Netalántán önkéntes munkával is segítséget nyújtunk…?
  7. Oké, a kultúra egy dolog, de mi van a természettel? Le-ne-essünk a betonról? Vagy egy sétára azért eltávolodhatunk a bérautóktól? Időnként a hátizsák és a bakancs is előkerül? Persze időnként a hátizsák és a bakancs le sem kerül
  8. A természetnek fontos része az állatvilág — és sokszor túráinknak is; nyilván nem mindegy, hogyan. Program lehet egy tevegelés vagy majometetés is, de talán jobb egy korrekt vadaspark, alkalomadtán egy nemzeti parki szafari — vagy csak úgy a vadonban, túrázás közben megfigyelni a helyi faunát.
  9. Tudod, hova megyünk? Általában igen. De fel is vagy készülve rá? Nyugat-Európára valószínűleg. Kelet-Kelet-Európára talán. Afrikára nem biztos. Az utazásra nem javasolt térségekre valószínűleg nem. A „gonosz tengelyére“ biztosan nem.
  10. Édesanyád/feleséged tudja, hova mész? Általában igen. De örül is neki? Nyugat-Európának valószínűleg. Kelet-Kelet-Európának talán. Afrikának nem biztos. Az utazásra nem javasolt térségeknek valószínűleg nem. A „gonosz tengelyének“ biztosan nem.
Talán meglepődsz, hogy vannak kifejezetten alacsony pontszámú élménytúráink is. Nem finomkodtunk a skálával és nem célunk, hogy minden utunk 90+ pontszámot érjen el: szigorúan csak arra adunk pontot, ami valóban hozzájárul a fenntartható élményekhez (sőt, bizonyos esetek negatív pontszámot érnek!) — így látványosabban megjelennek a különbségek élménytúráink között. Matekos megfogalmazásban: arra törekedtünk a skála megalkotásánál, hogy a pontszámok közel Gauss-eloszlást mutassanak.
Károsanyag-kibocsátás és ellentételezés
Az utazással járó karbonlábnyom mérésére sokféle módszer és modell létezik. Saját számításainkhoz a göteborgi Chalmers Műszaki Egyetem átfogó tanulmányát vettük alapul: ennek legfőbb előnye, hogy egységes keretek között részletesen mérhetővé teszi minden általunk használt közlekedési eszköz és szálláshely-típus szénlábnyomát megtett kilométerre, illetve utaséjszakára vonatkoztatva. Így a teljes mutató az adott úton repült távolságból (külön mérve a hagyományos- és a diszkont légitársaságokkal megtett szakaszokat); a bérelt autókkal/kisbuszokkal/lakóautókkal/autóbuszokkal, valamint vonattal vagy hajóval/komppal megtett kilométerekből; és a szálláshelyeken töltött éjszakákból adódik össze (külön számolva a hoteleket, hosteleket, vendégházakat, menedékházakat, kempingeket — mindegyiket az adott ország vagy régió átlagos szálláshelyének kibocsátásával szorozva, melyeket a New York állambeli Cornell Egyetem fenntarthatósági indexe alapján évente frissítünk).
A torzítások elkerülése érdekében utasnapra (kg CO2e/fő/nap) lebontva adjuk meg az értékeket — hiszen legjobban így összehasonlíthatóak élménytúráink. Mivel a kiírás pillanatában még nem tudhatjuk, hogy hány utassal indítjuk az adott élménytúránkat (s így pl. milyen lesz a bérelt járművek kihasználtsága), minimum és maximum utaslétszámra is kiszámoljuk és feltüntetjük a kibocsátási értéket. A közölt értéket érdemes a mindenkori átlagos magyarországi kibocsátással összevetni, amely jelenleg kb. 5,6 tonna CO2e/fő/év, vagyis kb. 15,3 kg CO2e/fő/nap.
Az élménytúráink során keletkező károsanyag-kibocsátást teljes egészében ellentételezzük. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy megvalósult útjaink esetében a kiszámolt szén-dioxid egyenértékű kibocsátást negyedévente összegezzük és ennek megfelelő mértékben megújulóenergia-projekteket támogatunk a fejlődő világban. Abban, hogy biztosan jó helyre kerüljön támogatásunk, a Gold Standard Foundation segít. A Gold Standard az üvegházhatásúgáz-kibocsátások csökkentését célzó projektek legmagasabb szabványa, melyet a WWF és más nemzetközi nem kormányzati szervezetek hoztak létre 2003-ban. Rendeltetése annak biztosítása, hogy a kibocsátás-kompenzációs egységekkel megvalósuló projektek ne csupán valósak és ellenőrizhetők legyenek, hanem mérhetően hozzájáruljanak a fenntartható fejlődéshez világszerte. Ez számos kormány, nemzetközi vállalat, az ENSZ, s világszerte rengeteg civil szervezet választott szabványa, mely összhangban áll az üvegházhatású gázok európai uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerével.
Az eddig általunk támogatott, Gold Standard tanúsítvánnyal rendelkező projektek és az így ellentételezett szén-dioxid egyenértékű kibocsátás mennyisége: