Etiópia: Omo-völgy

Várhatóan a déli órákban találkozunk Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának indulási szintjén a csomagfeladó pultok előtt, majd átszállást követően továbbrepülünk Etiópia felé.
Az éjszakát a repülőn utazással töltjük.

A hajnali órákban érkezünk Addisz-Abeba repülőterére, felvesszük bérelt terepjáróinkat, majd miután elintéztük a szükséges beszerzéseket (pénzváltás, helyi SIM-kártya, élelmiszerek), a fővárost elhagyva belevetjük magunkat az emberiség bölcsőjének rejtelmeibe. Első megállónk Melka Kunture, kőkorszaki emlékeket feltáró ásatások helyszíne. Az itt talált 1,7 millió éves víziló, zsiráf és gnú maradványok mellett a mi őseink — Homo erectus és Homo sapiens — csontjai is előkerültek a föld alól. Rövid autózás után elérjük a Világörökségi listán is szereplő sztéléket Tiyában. A régészeknek is komoly fejtörést okozó, feltehetőleg 700 éves faragott kőoszlopok egy tömegsírt jelölnek, azonban sokkal többet nem lehet róluk tudni. Miután megismerkedtünk a kőtömbök lehetséges magyarázataival — esetleg kreáltunk mi is párat — folytatjuk utunkat egészen a Sátán taváig. Az ijesztően tökéletes kör alakú tó a legenda szerint egy gonosz varázsló sírhelye és egyben az Ördög lakhelye, így köveket nem ajánlatos beledobni, annak ugyanis halálos következményei lennének! Késő délután érkezünk a Langano-tóhoz, melynek hűsítő — és bilharzia-mentes! — vizében meg is mártózhatunk. A lemenő nap fényénél vacsorát főzünk, majd a tóparton felállítjuk sátrainkat és nyugovóra térünk.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

A Nappal együtt kelünk, s hamar megreggelizünk, hogy még a legnagyobb hőség előtt elérjük a parányi Csitu-tavat, mely több tízezer flamingónak ad otthont az évnek ebben az időszakában. A partvonalat rózsaszínűre festő kecses madarak száma évről évre nő, így egyre hihetetlenebb látványt nyújtanak. Késődélelőtt továbbindulunk, hogy változó minőségű utakon — hol kátyús aszfalt, hol köves földút — banánültetvények, óriás kaktuszok és akáciák között, hosszan az Abaya-tó mentén dél felé haladva, majd egy hegyi úton felkapaszkodva megérkezzünk a dorze törzshöz. Ez a magaslati, hűs, párás környezetben élő nép leginkább különös építkezési szokásával hívja fel magára a figyelmet. Teljesen organikus, bambuszból, banánlevélből és szalmából emelt, méhkas formájú kunyhóik akár a 10 méteres magasságot is elérik új korukban, ám a termeszek szorgos munkája következtében az évek során egyre zsugorodnak, míg végül lakóik el nem hagyják, és újat nem építenek helyettük. Körbejárjuk a falut, jóllakunk hagyományos ételeikkel-italaikkal, majd felverjük sátrainkat.
Szállás: sátorban, a faluban.

Korai reggelit követően rövid sétára indulunk bambuszok és jóillatú eukaliptuszok árnyékában: célunk a Toro-vízesés, mely mintegy 30 méteres magasságból zúdul alá. Ezután terepjáróinkkal a Csamo-tóhoz hajtunk, ahol kis hajókba szállunk, hogy a vízről figyelhessük meg az élővilágot. Elsősorban terebélyes vízilovakat és a parton sütkérező hatalmas krokodilokat keresünk, de minden bizonnyal afrikai halászsasokkal, különböző gémekkel és pelikánokkal is találkozunk. Napunk hátralevő részét a Necsiszar Nemzeti Park szárazföldi részén töltjük, melyet Kelet-Afrika egyik legszebbjeként tartanak számon. Itt leginkább a táj nyűgözi le az utazót, de jó eséllyel láthatunk zebrát, vörös tehénantilopot, nagy kudut, gazellát és zászlós farkú kolobuszt is. Éjszakánkat a nemzeti park területén belül töltjük.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Sátorbontás után délnek indulunk: szamaras szekerek, marhacsordák és kecskenyájak között utat törünk magunknak az aszfalton, és még délelőtt megérkezünk az Alsó-Omo-völgy kapujaként szolgáló Konszóba. Maga a város leginkább jellegtelenként írható le, így a szükséges adminisztráció elvégzése után el is hagyjuk, hogy minél hamarabb az UNESCO által is elismert konszó falvakba érhessünk. Az itteni kunyhók legtöbbje kőfallal rendelkezik és koncentrikus körökbe rendezve épül immáron 8 évszázada. Lakóik hagyományos kézművességgel foglalkoznak, az elkészült műveket természetesen örömmel kínálják eladásra is. Később továbbgurulunk New Yorkba... a helyiek legalábbis így hívják azt a szemrevaló kanyont, melyet az esős évszakban egyszerre lezúduló csapadék vájt az amúgy poros mederbe. Késődélután érkezünk meg az erbore törzs egyik falujába, ahol éjszakánkat is töltjük. Ez a nép valóban nomád, nem csoda, hogy az On the Spot is forgatott itt! Ritkán vetődik erre turista, így amint megérkezünk, felbolydul a falu: a cirokházakból először pucér-félpucér gyerekek hada rohan izgatottan felénk, majd előbújnak a fedetlen keblű asszonyok, és hamarosan megérkeznek a nyájat hazahajtó férfiak is. Ez a találkozás mindkét fél számára ugyanolyan érdekes, a helyiek legalább olyan érdeklődéssel figyelnek minket, mint mi őket.
Szállás: sátorban, a faluban.

A faluban beszerzett, garantáltan háztáji tojásból készített rántottánk elfogyasztása után újabb élmények felé indulunk: 4-5 méteres termeszvárak mellett elhaladva a kacskaringós Omo folyó egyik magaspartjára települt karo népet látogatjuk meg. Fogadtatásunk hasonló lesz, mint előző nap volt, de egy szemmel láthatóan teljesen más törzs tagjaitól. A karok leginkább arról ismertek, hogy férfijaik — részben az erős napsugárzás elleni védelem gyanánt, részben esztétikai okokból — fehér agyaggal bonyolult mintázatokat festenek testükre. Délután lehetőségünk lesz a falu focicsapatát kihívni egy mérkőzésre, megmártózni a folyó vizében, gyönyörködni a festői panorámában, vagy csak leülni egy fa alá, és figyelni, ahogy a falu éli mindennapi életét. Este vacsorát főzünk, megvendégeljük újdonsült barátainkat, majd kiélvezzük a fényszennyezés teljes hiányát, és a hihetetlenül csillagos eget bámuljuk.
Szállás: sátorban, a faluban.

Mai napunkon a környéken ebben az időszakban esedékes férfivá avatási szertartások egyikén tervezünk részt venni. Ez a ceremónia egy férfi életének legmeghatározóbb eseménye: ha sikerül teljesítenie a kihívást, a törzs teljes jogú tagja lesz és megházasodhat, ha azonban elbukik, egy évet kell várnia, hogy újra próbálkozhasson. A bő félnapos eseményre a környék többszáz érdeklődője gyűlik össze. Délután a lányok-asszonyok ciroksörtől megmámorosodva énekelve-tülkölve-sípolva körbetáncolják a terület minden szegletét, ezzel biztosítva a szertartás sikerességét. Közben vékony vesszőket gyűjtenek, hogy később a fiatal férfiak ezekkel suhintsák meg hátukat, lehetőleg olyan sebet okozva, melynek hegét később büszkén mutogathatják. Ahogy megy le a nap, úgy izzik fel a hangulat! Először megáldják az immár teljesen meztelen férfijelöltet, majd kezdődhet a fő esemény! Tucatnyi marhát szorosan egymás mellé állítanak, amiknek a hátán hatszor oda-vissza végig kell futnia a fiúnak. Ha ezt a feladatot teljesíti, azzal bizonyítja rátermettségét, és méltó lesz ősapjaihoz, amit a vendégsereg hajnalig tartó vad bulizással ünnepel meg.
Szállás: sátorban, a faluban.

Miután kipihentük előző esténk fáradalmait, szedjük sátorfánkat, és shoppingolni indulunk. Na nem ám az itthon megszokott módon: egy környékbeli falu heti piacára látogatunk el. Akár veszünk ezt-azt, akár csak a hangulat kedvéért jövünk, kétségkívül nagy élmény lesz! Valójában a helyiek jó része is azért érkezik ide, hogy más falvak lakóival ismerkedhessen, és megvitassa ügyes-bajos dolgait. Nincs is erre jobb hely, mint a piac szélén kialakított „kocsma”. Régi autógumikon ülve vagy a földre kucorodva, egy tök-kupából sört szürcsölve színes fejdíszeket hordó férfiak és nők vígan kacarászva beszélgetnek egymással. Innen Dél-Omo meglepően nyugodt fővárosába: Dzsinkába indulunk. Meglátogatjuk a vidék 16 különböző etnikai csoportját bemutató múzeumot, sétálunk egyet a központban, majd felverjük sátrainkat egy városi kempingben, és jól eső zuhannyal lemossuk magunkról az elmúlt napok alatt ránk rakódott rétegeket...
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Nagyon korán kelünk, hogy pirkadatra megérkezzünk a világ talán legegyedibb törzséhez: a félelmetes murszikhoz. Külsejük elsőre valóban kicsit ijesztő, de vendégszeretetüket megtapasztalva az az érzésünk támad, hogy a „világ legveszélyesebb törzse” címet vagy egy-két túl nagy kultúrsokkot kapott nyugati turistának köszönhetik, vagy olyan sikeres marketing tevékenységet folytatnak, melyet nagy multicégek is megirigyelnének. De miről is ismerhetőek fel a murszik? Elsősorban asszonyaikról, akik a „szépségért meg kell szenvedni” elvet véresen komolyan veszik: a serdülő lányok alsó ajka alatt egy vágást ejtenek, amit először botokkal, később agyagkorongokkal tágítanak. A díszes ajaktányérokat azonban nem hordják folyamatosan — kényelmetlen viselet lehet —, így általában a lifegő, kitágult ajkukkal lehet őket látni. A murszik gyakran változtatnak szálláshelyet, ezért komoly kihívás megtalálni őket, de addig nem adjuk fel, míg egy-két klán lakhelyét fel nem fedezzük. Ha nyertünk a bújócskában, ismét autóba szállunk, és Arbamincsbe vezetünk.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Délelőttünk utazással telik: az Avassza-tó partján fekvő, hasonló nevű városba vezetünk. A meglepően tiszta és rendezett, szinte már európai hangulatot árasztó utcák egészen hihetetlennek hatnak elmúlt napjaink után. Elfoglaljuk szállásunkat, kicsit felfrissülünk, és a város felfedezésére indulunk. Sétálunk egyet a tóparti promenádon, útba ejtjük a halpiac körül tolongó marabu csapatokat, ha éhesek vagyunk, frissen sült hallal csillapítjuk étvágyunkat, majd egy rendezett parkban színpompás madarak — különböző orrszarvúmadarak, törpepapagájok és szövőmadarak —, kíváncsiskodó majmok és buján zöldellő fák között pihenünk egyet. Napnyugta előtt felkapaszkodunk a Tábor-hegyre, melyről éppen csak a Színeváltozás Bazilika hiányzik, egyébként valóban nagyon hasonlít híresebb, galileai névrokonára — különös tekintettel a páratlan panorámára, mely az alattunk elterülő tóra nyílik.
Szállás: egyszerű hotel.

Korai ébresztő után a Bale-hegység Nemzeti Parkba indulunk. Ahogy közelítünk úticélunkhoz, a már-már unalmas banánültetvényeket és kaktuszokat felváltják az eukaliptuszok és fenyők, majd a táj — meglepő szókombináció! — afroalpesire vált. Hogy mégsem Svájcban vagyunk, arra csak az utak minősége, illetve az út szélén baktató rőzsecipelő asszonyok látványa enged következtetni. Elérve a nemzeti park határát egyre több egzotikus állatot látunk: úton átszaladó páviánokba, vígan földet túró varacskosdisznókba és békésen legelésző hegyi nyalákba botlunk lépten-nyomon. Tovább autózva magasabb térszínekre érünk, s ezzel párhuzamosan ritkul a növényzet is: itt már csak az erika cserje, illetve a matematikusokat lepipáló geometriai pontossággal leveleket hozó óriás lobélia él meg. De vajon mi az a sok lyuk a földben? Leginkább az óriás gyökérrágó patkány üregei. Ha figyelmesek vagyunk, tömegével láthatjuk ezeket a fürge rágcsálókat szaladgálni mindenfelé. De nem csak mi, hanem a világ legritkább kutyaféléje és egyben Afrika leginkább veszélyeztetett ragadozója: az etióp farkas is, melynek ez a fő zsákmánya. Terepjáróinkkal feltornásszuk magunkat Etiópia második legmagasabb csúcsára: 4377 méterre, majd ismét leereszkedve a hegység déli oldalán, a Harenna-erdőben letáborozunk.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Délelőttünket a hatalmas, és máig nem teljesen felfedezett Harenna-erdő területén töltjük. Alig negyven éve kezdték tudományosan feltérképezni az itt élő növény- és állatvilágot, így ma is van szép számmal, amit még nem jegyeztek le. Könnyű sétát teszünk a fák között, mialatt felfelé nézve buja epifitonokban és endemikus bale majmokban gyönyörködünk, lábunk előtt pedig a vad kávécserjéket figyeljük meg (Táv: 6 km, szint: fel 100 m, le 100 m). Sétánk után megkóstoljuk a hagyományos etióp kávét, és természetesen lehetőségünk lesz belőle hazavinni is. Délután rövid sétával útba ejtünk egy bambusz-kanyont és egy kettős vízesést, majd autóinkba visszaszállva a nemzeti park központjába utazunk, ahol felverjük sátrainkat. Mialatt vacsorát főzünk, érdemes figyelni, ugyanis rólunk tudomást sem véve meglepő közelségbe jönnek az állatok. Leginkább varacskosdisznót, hegyi nyalát és gazellát láthatunk, de szerencsés esetben éjszaka hiénák kacagását is hallhatjuk.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Hosszú út vár ránk, ezért ismét korán kelünk, s búcsút intve a Bale-hegység Nemzeti Parknak, megkezdjük utunkat a főváros irányába. Kis falvak sokaságán utazunk keresztül, mely sosem unalmas: úton-útfélen történik valami szokatlan és érdekes, így érdemes nyitva tartani a szemünket. Vagy az autóúton pásztor nélkül is céltudatosan haladó kecskenyájakat kell kerülgetni, vagy a sunyin meglapuló gigantikus kátyúkat — a fekete kontinens mindig tartogat váratlan meglepetéseket! Déltájban megpihenünk egy idilli vízesésnél, ahol elköltjük ebédünket, majd továbbindulunk az Awash Nemzeti Park felé, ahová késődélután érkezünk meg. Tábort verünk a pálmafák árnyékában, s egy közeli, természetes hőforráshoz is ellátogatunk.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Reggel még kicsit elidőzünk a nemzeti parkban, majd az utolsó kilométereket is megtesszük Addisz-Abeba felé. Lehet, hogy kicserélték a várost, mióta legutóbb itt jártunk? Nem valószínű, de mi alighanem így fogjuk érezni… A korábban koszos porfészeknek ható település mintha csillogna-villogna, valódi metropolisznak tűnik! Alig van az utakon állat, van közvilágítás és járda, tiszta Párizs! Miután összeszedtük leesett állunkat, meglátogatjuk a Nemzeti Múzeumot, melynek leghíresebb kiállítási darabja a 3,2 millió éves előember: Lucy csontvázának másolata. A tudományos világ az ember evolúciójának teljes újragondolására kényszerült a közelben felbukkant szenzációs lelet miatt, hiszen az bizonyította, hogy pár millió évvel elszámolták, mikor egyenesedhettek fel őseink. Innen átsétálunk a Szentháromság Székesegyházba, mely annak ellenére áraszt koloniális hangulatot, hogy Etiópia soha nem volt gyarmat. Itt nyugszik Hailé Szelasszié császár, születési nevén Rasz Tafari Mekonnen, akit a jamaicai rasztafariánus mozgalom követői vallásuk szimbólumának és Isten földi inkarnációjának tekintenek.
Szállás: sátorban, egyszerű kempingben.

Korán reggel egy városszéli magaslatra hajtunk, melyet a helyiek csak hiéna kilátópontnak neveznek. Nem véletlen, hiszen innen letekintve nemcsak a panorámát csodálhatjuk meg, hanem az odújuk közelében játszó vagy lustálkodó csúnyácska teremtmények tucatjait is. Később visszatérünk a központba, ahol a Vörös Terror Mártírjainak Emlékmúzeumát ejtjük útba, mely Etiópiának talán legsötétebb időszakát mutatja be. A hírhedt Derg rezsim a XX. század végén, mintegy 25 évig tartott, melynek milliók estek áldozatul tárgyalás nélküli kivégzések vagy soha nem látott mértékű éhínség következtében. Miután elméláztunk az emberi kegyetlenségen, könnyedebb program után nézünk: kávé, fűszerek és vicces hamisítvány ruhák után kutatunk egy piacon, vagy csak beleveszünk a színes forgatagba. Este egy modern étteremben elfogyasztjuk búcsúvacsoránkat, anekdotázunk az átélt hihetetlen élményekről, majd a repülőtérre hajtunk, megválunk a már szívünkhöz nőtt terepjáróktól és megkezdjük hazafelé tartó utunkat.
Az éjszakát a repülőn utazással töltjük.

Átszállást követően várhatóan a délutáni órákban érkezünk Budapestre.