A nyolcadik kontinens, Madagaszkár

Várhatóan a délutáni órákban találkozunk Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljának indulási szintjén a csomagfeladó pultok előtt, majd több átszállást követően továbbrepülünk Madagaszkár felé.
Az éjszakát repülőn utazással töltjük.

A délutáni órákban szállunk le Madagaszkár fővárosában, Antananarivoban. Ezt a nyelvtörőt a helyiek se szeretik annyira, így ők is csak Tanaként hivatkoznak a városra. A reptéren összeismerkedünk helyi idegenvezetőnkkel, aki végig velünk tart majd utunk során. Ezután transzferünkkel szállásunkra hajtunk. Fenséges üdvözlővacsoránk elfogyasztása után mindenki kedve szerint indulhat felfedezőútra az alkonyban vibráló városba, vagy térhet nyugovóra.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Kora reggel terepjáróba ülünk, és nekivágunk hosszú utunknak dél felé. Antsirabe érintésével haladunk át a felföldi tájon, ahol vulkanikus dombhátak, zebu-csordák és teraszos rizsföldek váltják egymást. Utunk haladtával leereszkedünk a Menabe-régióba, és a táj hirtelen megváltozik. Vörös lesz a por, kiszélesedik az égbolt, és érezzük, hogy most már tényleg messze vagyunk otthontól. Estére érkezünk meg szállásunkra, Miandrivazo kisvárosába, megvacsorázunk majd ismét korán nyugovóra térünk, hiszen másnap korán reggel, már a vízen kezdjük napunkat.
Szállás: lodge-bungaló (2-3 fős szobák)

Mai napunkkal kezdetét veszi utunk talán egyik legkülönlegesebb programja, ugyanis egy 3 napos hajóútra indulunk a Tsiribihina folyón, melynek neve annyit jelent: ahol nem szabad merülni. A vízben lakozó krokodilok miatt érdemes is megfogadni ezt a tanácsot! Kora reggel Masiakampy-ba autózunk, majd felszállunk arra a hajóra, mely a következő napokban otthonunkként fog szolgálni. A folyó Miandrivazo és Belo-sur-Tsiribihina között 146 kilométeren kanyarog, hol széles síksági szakaszokon, hol szűk szurdokokon és vörös sziklákon át, közben homokzátonyokon alakított rizsföldes lapályok, és gyönyörű lombhullató erdők váltják egymást. Sellők nincsenek, zuhatagok nincsenek, csak a folyó és a partok. Itt-ott megállunk rövid erdei sétákra, madárlesre, végezetül pedig az első napot egy folyó melletti vízeséssel zárjuk, ahol a naplementei fény lassan szétterül a sziklákon, és az ember itt úgy érzi: hazaérkezett és talán már nem is akar innen továbbállni soha. Este egyszerű, de a túravezetőink által gondosan előkészített kempingezés vár minket a folyó partján. A sátorban fekve, a folyó csobogását hallgatva és a kristálytiszta, számunkra ismeretlen déli égbolt csillagait nézve térünk végül nyugovóra.
Szállás: sátor (2 fős sátrak)

Reggelünket a csendes, nyugodt folyóparton kezdjük, majd ismét hajóra szállunk, hogy tovább csorogjunk le a folyón. Ez a napunk a leglassabb, de talán legjobb is lesz egyszerre. A parton végig zebu-csordák, bambuszból ácsolt kunyhók, gyerekek akik integetnek és kiabálnak, míg a vízen halászkenukon evező emberek haladnak el melletünk. Az élet itt a folyó ritmusára jár, nem az utakéra: férfiak zebu-szekerekkel kelnek át, asszonyok ruhákat mosnak a parton, és az egész olyan, mintha az ember egy néhány évszázaddal korábbi világba csöppent volna. A mi feladatunk, hogy a körülöttünk zajló életet és látványt minél jobban magunkba szívjuk, így talán egy kicsit közelebb kerülhetünk a helyiek kultúrájához, és jobban megérthetjük élethelyzetüket. Esténket ismét a folyóparton, sátrakban töltjük.
Szállás: sátor (2 fős sátrak)

Ma reggel utoljára szállunk fel hajónkra. Kora délután ki is kötünk Belo-sur-Tsiribihina városában. A Tsiribihina-delta mocsarai és mangrovejai közé bújt, poros kétszintes épületekből álló kisváros nem turistaparadicsom, hanem igazi helyi település, ahol az élet a maga tempójában zajlik. Szekerekkel teli utcák, hangos piacok, helyiek akik nem is igazán törődnek azzal, hogy mi is megérkeztünk. Vacsoránk előtt teszünk egy kis sétát a városban, majd szállásunkon befekszünk egy igazi ágyba és kipihenjük az elmúlt két sátras éjszakát.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Korai reggelit követően egy hosszabb döcögés következik terepjáróinkkal, utunk végén a Manambolo-folyót is érintve, ahol komppal kelünk át a túloldalra. Ebéd táján érkezünk meg Bekopaka városába, elfoglaljuk szállásunkat, majd nekivágunk a Petit Tsingy de Bemaraha Nemzeti Parknak. A tsingy mészkőtüskék erdeje: szúrós, éles, irgalmatlan, és teljesen elképesztő. Talán nem is meglepő, hogy maga a tsingy szó is azt jelenti: a hely, ahol nem lehet mezítláb járni. Teszünk is egy kis sétát a néhol 20 méter magas mészkőtüskék között, miközben a bokrok tövében lemurokat keresünk. A vakítóan fehér szőrű, de fekete arcú Decken-szifakák nem is igazán törődnek velünk, ülnek a sziklán és néznek vissza, mintha mi lennénk az érdekesek, nem csoda, hogy a park szellemeként is tekintenek rájuk. A park nagyobb része azonban még a mai napig felfedezetlen, ugyanis a tüskék és hasadékok labirintusa elriasztotta az embereket attól, hogy minél beljebb merészkedjenek a kőrengetegben, így még számtalan ismeretlen faj lakozhat a sűrűjében. Vacsorára szállásunkra érünk, majd ágyba bújunk, hiszen másnap vár minket a nemzeti park nagyobb testvére!
Szállás: lodge-bungaló (2-3 fős szobák). Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk.
Gyalogtúra: táv: 2 km; szint: fel 20 m, le 20 m.

Ezen a napon ismételten az UNESCO Világörökségbe tartozó nemzeti parkba látogatunk, azonban ezúttal a Nagy Tsingyt járjuk be. A bejáratnál két mészkőfal szűkül össze, a rés alig elég, hogy beférjünk, felettünk csak egy vékony szelete az égnek kéklik. Nem csoda, hogy a helyiek soha nem merészkedtek be ide, és azt hitték, szörnyek laknak odabent. Miután bebocsájtást nyertünk, megkezdjük a mászásunk. Egyik sziklatüske után a másik, fel, le, fel, le — acéldrótokon és vaslétrákon, karabinerrel — míg végül fent állunk a tetőn. És akkor megértünk mindent. A Nagy Tsingy teteje olyan, mintha a természet megépítette volna a saját New Yorkját: tornyok, tüskék és csúcsok kaotikus erdeje, alul pedig Broadway-szerű zöld folyosók és Central Park-tisztások szabdalják fel a labirintust. A tüskék helyenként 100 méter magasra nyúlnak, fent szinte semmi nem él, csak néhány madár és rovar — lent viszont a hasadékok alján sötétzöld, titokzatos ökoszisztéma rejtőzik, amit a tudomány még csak most kezd feltérképezni. A túra közepén Indiana Jones-stílusú himbálózó függőhíd feszül két sziklaoldal között, lassan átkelünk rajta, miközben alattunk szakadék és mélyzöld növényzet terül el. Utolsó pillantásunk a kijáratnál az ég felé meredő szürkésfehér tüskékre olyan, mint egy gótikus katedrális kapuja. Visszaérünk a szállásra, ledobjuk a felszerelést, és kellemesen megfáradva fogyasztjuk el vacsoránkat.
Szállás: lodge-bungaló (2-3 fős szobák)
Gyalogtúra: táv: 6 km; szint: fel 100 m, le 100 m

Reggelink után egy hosszabb utazás veszi kezdetét, és elbúcsúzunk ettől a különleges, holdbéli tájtól. Bekopaka felé vesszük az irányt, ahol ismét átkelünk a folyón, majd folytatjuk hoszú és döcögős utunkat, ami közben annyi zebut, annyi baobab-fát és annyi vörös poros utat látunk az ablakon kitekintve, hogy nem unatkozunk. Ebédre visszatérünk Beloba, ahol betérünk a környék legnevezetesebb éttermébe, a Mad Zebuba. Friss halétel, helyi fűszerek, igazi gasztrosokk a semmi közepén. Teli hassal folytatjuk tovább utunkat, késő délután érkezünk meg Kirindy-be. Vacsora után azonban még nincs vége a napnak, hiszen egy rövid esti sétára indulunk a körülöttünk lévő Kirindy Erdőrezervátumban. Ez a száraz lombhullató erdő Madagaszkár egyik legrejtettebb fauna-kincsestára, többek között itt él a fossza, a sziget egyetlen nagy ragadozója, ami macska és mongúz keresztezéseként néz ki, és az evolúció egyik legfurcsább mellékvágányán jött létre. Emellett találkozhatunk óriás ugróegerekkel, a világ egyik legkülönösebb kinézetű kis emlősével, és persze alvó kaméleonokkal mindenhol a faágakon.
Szállás: lodge-bungaló (2-3 fős szobák)
Gyalogtúra: táv: 3 km; szint: elhanyagolható

Reggel ismét nekivágunk az erdőnek, aminek ezúttal teljesen más arcát ismerhetjük meg. Zseblámpák nélkül, természetes fényben az erdő teljesen kinyílik, madárhangok mindenfelől, a fény átszűrődik a lombkoronán, és ami tegnap este elrejtőzött, az most lassan mind előkerül. A lemurokat nappal könnyebb észrevenni, a szifakák fák tetején szökdelnek egyik ágról a másikra, a vörös-barna lemurokat a nap melegebb óráiban pedig a fák tövénél lehet megtalálni, és ha szerencsénk van, egy-egy kaméleon is előbújik a bokrok közül. Ebéd után Moronadava felé indulunk, és utunk közben áthaladunk a sziget egyik legikonikusabb és leginkább védett látványosságán, a baobab-fasoron. Nehéz szavakba önteni az érzést, amikor először állunk közöttük. A képeket már mindannyian láttuk, azonban azok sem adják vissza a fák tiszteletet parancsoló látványát. Nyolcszáz éve állnak itt, harminc méter magasan, vastagabb a törzsük mint egy kis ház, és közben az egész olyan könnyedén, szinte gondtalanul áll az égen, mintha nem is sejtené, hogy különleges. Napszállta előtt érkezünk, hiszen ekkor az alkony narancssárga fényében még varázslatosabb látványt nyújtanak ezek a csodálatos növények.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)
Gyalogtúra: táv: 3 km; szint: fel 10 m, le 10 m

Reggel motorcsónakra szállunk, és nekivágunk Madagaszkár délnyugati partjának, célunk Belo sur Mer kisvárosa. A nyílt vízen töltött három-négy óra egészen más élmény, mint a folyó volt, hiszen itt a szél erősebb, a horizont tágabb, és a hullámok időnként alaposan megdolgoztatják a csónakot. Útközben Vezo halászokkal találkozunk, akik könnyű fakenukon siklanak a vízen hihetetlen magabiztossággal és természetességgel, ami nem is csoda, hiszen ennek a nomád halásznépnek az otthona nem egy falu vagy egy ház, hanem maga a tenger és a part. Miután kikötöttünk Belo sur Merbe, felfedezzük ezt az apró települést. A homokos utcákon lassan járnak az emberek, a lagúna vize áttetszően kék, és a strandon hatalmas fahajók épülnek pontosan úgy, ahogy évszázadokkal ezelőtt. Ez Madagaszkár egyik legfontosabb hajóépítő központja, ahol a mesteremberek kézzel, egyszerű szerszámokkal dolgoznak. A kész hajók sokszor az ország legtávolabbi pontjaira is eljutnak. Délután sétálunk egyet a lagúna mentén, meglesünk egy-egy műhelyt, és hagyjuk, hogy a hely a maga ritmusára hangoljon minket.
Szállás: lodge-bungaló (2-3 fős szobák). Ezen a szállásunkon egymás után két éjszakát töltünk.

Délelőtt ismét hajóra ülünk, és a Kirindy Mite Nemzeti Park partmenti vizein hajózunk a Sirave és az Ambondro tavak felé. A táj itt egészen más, mint amit az elmúlt napokban megszoktunk. Homokdűnék, sekély lagúnák, a parton flamingók százai, fehér arcú récék és fekete-fehér gólyák dominálják a látképet. Szinte senki sem jár erre, és pont ez adja a hely varázsát. Nincs tábla, nincs tömeg, csak a madárhangok és a víz. Ez az az oldala Madagaszkárnak, ami a legtöbb utazónak soha nem kerül a látóterébe, és talán ez teszi a legemlékezetesebbé. Visszaérünk a délutáni órákban Belo sur Merbe és ami marad a napból, azt mindenki a saját kedve szerint tölti el: a lagúna partján, egy könyvvel, vagy csak úgy, semmit sem csinálva.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Utoljára szállunk vízre, és visszafelé vesszük az irányt Morondava felé. A part ugyanaz, mint két napja, de valahogy most más képet fest. Talán azért, mert tudjuk, hogy ez az utolsó ilyen reggel a vízen. Morondava kellemes, laza tengerparti kisváros, homokos utcákkal és lassan málló faházakkal, ahol az élet láthatóan nem siet sehova. Besétálunk a városba, és megnézzük a mindig nyüzsgő kis helyi piacot. Késő délután kilátogatunk a hosszú és csendes tangerpartra, ahonnan megcsodáljuk, ahogy a lemenő nap narancssárgába borítja az égboltot.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Mai napunk talán egész túránk leghosszabb napja, ugyanis egész napos utazás vár ránk terepjáróinkkal, hiszen egészen Morandavától a felföldig, Antsirabéig kell ma mennünk. Félsivatagból hegyi tájba, rizsföldes völgyeken és poros utakon át vezet az út, és közben Madagaszkár teljes repertoárja elvonul az ablakon kívül. Fárasztó az út — ez nem is kérdés —, de valahogy mégis eltelik, mert a táj szüntelenül változik, és észre sem vesszük, hogy már megint két órája csak bámulunk kifelé az ablakból. Estére érkezünk meg Antsirabébe, ahol egy kései vacsora után ágyba is bújunk a hosszú nap után.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Antisrabe felfedezésével kezdjük ezt a napot, a város ugyanis kellemes meglepetésekkel vár minket. Egykor a franciák elegáns felvidéki üdülőhelye volt a széles, fás főutca és a villasorok még most is őrzik azt a hangulatot. Ma tuk-tukkal járjuk be a települést, megállunk a kézműves műhelyekben, ahol újrahasznosított anyagokból, aluminiumdobozokból és rozsdás fémhulladékból készülnek apró, miniatűr autók és riksák, hihetetlen precizitással és humorral, ami az embert azonnal megveszi. Délután visszaindulunk Antananarivoba, ahonnan az egész utunk kezdődött, azonban város most ismerősebben néz vissza, mint akkor. Este elfogyasztjuk búcsúvacsoránkat és az utolsó rhum arrangét.
Szállás: szálloda (2-3 fős szobák)

Délelőtt még egyszer, utoljára nekivágunk Tanának. A Haute-Ville szűk, gyarmati épületekkel szegélyezett utcáin kézműves boltok és helyi piacok várnak, és mindenhonnan gyönyörű kilátás nyúlik a város vörös tetőire. Felkapaszkodunk a dombok tetejére, ahonnan belátni az egész, kisebb-nagyobb dombokkal tarkított várost, egy pillanatra megállunk, és végiggondoljuk az elmúlt két csodálatos hetet. Kora délután végleg elbúcsúzunk a szigettől, a repülőtérre hajtunk, és fájó szívvel kezdjük meg hosszú utazásunkat.
Az éjszakát repülőn utazással töltjük.

Átszállást követően várhatóan a délutáni órákban érkezünk Budapestre.