Burgenland

Burgenland

Ajánlatot kérek!

Burgenland

Kirándulás a nyugati végeken

Ausztria legkeletibb tartománya évi több mint 300 napsütéses nappal, történelmi várakkal és kastélyokkal, valamint izgalmas túralehetőségekkel vár minket. Az osztrák határt átlépve különös nyugalom szállja meg az embert: a burgenlandi kisvárosok ráérős tempójának és tiszta utcáinak köszönhetően pillanatok alatt magunk mögött hagyjuk az otthoni problémákat. Emellett pedig a tartomány natúrparkjai és az UNESCO világörökséghez tartozó Fertő–Fertőzug Nemzeti Park is különleges természeti látnivalókat kínálnak.
ajánlott létszám: 30-60 főajánlott hónapok: máj, jún, júl, aug, szepajánlott hossz: 3-4 nap
Az utazás alatt többször kiléptem a komfortzónámból, ami nagyon jól esett nekem!
Tetszett a közös főzés, valamint az állandó és segítőkész jelenlét, ami ennek ellenére nem volt túlságosan az arcunkba tolva!
Köszönöm az élményt, mert nagyon jól éreztem magam! A közösség jól összekovácsolódott a sok program miatt. Különösen tetszett, hogy elegendő szabadidő volt, de amikor együtt voltunk, akkor is jó volt a tempó és nagyon sok mindent láttunk!
Ofőként hatalmas segítség volt a túravezető munkája, (alapos, áldozatos, gondoskodó) jelenléte! Örültem, hogy könnyen megtalálta a hangot a diákokkal és türelemmel viselte nyavajgásukat is!
Nagyon tetszettek a kastélyok, elvarázsoltak szépségükkel! A schneeberg-i túrán a kilátás gyönyörű volt, nagyon tetszett, hogy felmentünk a sziklára is. Eszméletlen élmény volt! Utolsó napon az evezés élvezetes volt, főleg, hogy nagyon szeretek evezni és vízközelben lenni, valamint madarakat megfigyelni!
Sosem kenuztam még, éppen ezért kíváncsian és izgatottan vártam, nem csalódtam! Nagyon szép volt a táj, csodás élményként könyvelem el!
Térkép
Utazási tájékoztató

Első nap Bérelt buszunkkal tanítás után indulunk az iskola elől Őrvidék felé. Első látnivalónk a magyar-osztrák határon 1989. augusztus 19-én lezajlott Páneurópai Piknik emlékhelye, ahol még látható az egykori vasfüggöny egy épen hagyott szakasza, valamint megismerkedhetünk az itt zajlott áttörés történelmi jelentőségével. Este burgenlandi szállásunkra utazunk.

Második nap Reggeli után az Őrvidék várainak felfedezésére indulunk. Első megállónk Fraknó impozáns vára (Burg Forchtenstein), Burgenland egyik jelképe. A Rozália-hegység keleti nyúlványán, egy magas sziklán épült vár már messziről vonzza a tekintetet: egyedülállóan szép fekvése mellett a vármúzeum rendkívül látványos kiállítása és a fegyvertár gazdagsága miatt is a régió kihagyhatatlan látnivalója. Ezután Kismartonba utazunk, ahol látogatást teszünk az Esterházy-kastélyban, mely a híres család központi rezidenciája, s egyben Burgenland legszebb barokk kastélya. A fényűzően berendezett pompás termekben valósággal megelevenedik a hercegi múlt és az Esterházyak udvari élete. A kastély mögötti közel 50 hektáros park területén négy tó és számos egzotikus növényfaj található. Itt sétára indulunk: érintjük a pálmaházat (Orangerie), valamint az egyik tó mellett romantikus környezetben álló Leopoldina-templomot, amelyben a világhírű olasz szobrász, Canova alkotásának másolatát találjuk Esterházy Leopoldináról. Délután Doborjánba, Liszt Ferenc szülőfalujába látogatunk, ahol minden a település leghíresebb szülöttjéről szól. Ide nyúlnak vissza Liszt Ferenc családi gyökerei, itt bontogatta szárnyait, hogy aztán a XIX. század szupersztárjaként zenéjével meghódítsa a világot és az emberek szívét. Napunk zárásaként a közeli Kirchschlag várát keressük fel, ahonnan lenyűgöző kilátás nyílik a környező Buckligen Welt-re. A több szinten elhelyezkedő romok között hatalmas fák nőttek, az összhatás romantikus festményeket idéz. Vacsorára visszatérünk szállásunkra.

Harmadik nap Reggeli után Nyugat felé vesszük az irányt: mai célunk ugyanis nem más, mint a Magyarországhoz legközelebb eső magashegység, a Keleti Mészkő-Alpok legimpozánsabb tagjának, a Schneebergnek megismerése. Buszunkkal a rendkívül látványos Weichtal-szurdok bejáratáig gurulunk, ahonnan gyalog folytatjuk utunkat. Meredek sziklafalakkal határolt, néhol rendkívül keskenyre összeszűkülő szurdok mélyén, a patakmeder mentén kapaszkodunk egyre feljebb, ahol haladásunkat láncokkal és vaslétrákkal biztosított szakaszok segítik. A Jakobs-forrásnál érünk ki a völgyből, innen meredek erdei ösvényen folytatjuk utunkat a Kienthaler-menedékházig (1380 m). Megpihenünk, majd egy szép erdei ösvényen, Ferdinand-Mayr-Weg-en keresztül visszaereszkedünk a Weichtal parkolóba, ahol buszunkat hagytuk.
Gyalogtúra: táv 8 km; szint: fel 800 m, le 800 m.

Negyedik nap Reggeli után elhagyjuk szállásunkat, és Magyarország felé indulunk. Délelőttünket kalandos kenutúrával töltjük, melynek során megismerhetjük a Fertő-tó nyugati oldalán a nádasok, a csatornák és a nádasba záródott belső tavak élővilágát. Hajóink a Fertő összefüggő, sűrű nádasába vágott közlekedő csatornáin haladva visznek be minket egy szinte zavartalan világba, a Csárdakapui-csatorna és a Kláder-tó közötti részre, ahol megannyi madárfaj vár ránk. Ezek közül is talán a legérdekesebbek a nádi énekesmadarak, a nagy kócsag, a vörösgém, a szárcsa és különféle récék megfigyelésének lehetősége. Ebéd után Nagycenkre látogatunk: megtekintjük a híres Széchenyi-kastélyt és emlékmúzeumot, valamint tiszteletünket tesszük a Széchenyi-család mauzóleumánál, ahol az évszázados hársfák árnyékában, a kriptaépületben alussza örök álmát Széchenyi István, a legnagyobb magyar. Az esti órákban érkezünk vissza az iskola elé.

Tudnivalók
A jelentkezés és befizetés menetéről itt olvashatsz

Nyilatkozat Az időjárás, a politikai és járványügyi helyzet, valamint közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, járványügyi intézkedések vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják. Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.

Csomagolás A felszerelésed két helyre pakolhatod az autóbuszban: a padlószint alatti csomagtérbe, illetve az utastérbe. A csomagtérben lévő poggyászodhoz utazás közben nem tudsz hozzáférni, csak a szállásokra érkezés után! Tekintettel az autóbusz korlátozott méretű csomagterére, csak egyetlen, legfeljebb 80×50×30 cm méretű és maximum 20 kg súlyú poggyászt hozhatsz. Figyelj rá, hogy csak olyan méretű és súlyú poggyászt hozz magaddal, amit könnyedén és segítség nélkül tudsz mozgatni! Az utastérbe egy kishátizsákban vidd fel magaddal az irataid, meleg ruhát, az utazásra szánt szendvicseket, ivóvizet, olvasnivalót, fényképezőgépet.

Egészség és biztosítás Ajánlott gyógyszerek: Láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasfogó, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Egészség és biztosítás: Ausztriában érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia! Oltások: Kötelező oltás nincs. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlja, hogy minden utazó legyen beoltva a Magyarországon kötelező védőoltásokon felül di-per-te-polio, HPV és szezonális influenza ellen is, úti céljától függetlenül. További ajánlott oltás: covid-19.

Elektromos áram Ausztriában a Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. Eszközeink akkumulátorait szállásainkon feltölthetjük. A konnektorok számának szűkössége miatt elosztót érdemes hozni.

Étel, ital A csoport igényeinek megfelelően biztosítjuk az étkezéseket, melyeket kérünk az ajánlatkérési űrlapon jelezni! Ivóvíz: A vezetékes ivóvíz mindenhol biztonságosan fogyasztható az út során, így nincs szükség ásványvíz vásárlására, kulacsot viszont érdemes magaddal hoznod!

Fenntarthatóság Élménytúráinkat a fenntartható turizmus jegyében szervezzük, melynek nyomon követéséhez két mutatót is bevezettünk. Minden utunkra kiszámoltuk, hogy egy utasunk nyomán naponta körülbelül mennyi szén-dioxid egyenértékű károsanyag kerül a levegőbe — és ezt a kibocsátást teljes egészében ellensúlyozzuk is a WWF erre a célra szakosodott partnerén keresztül, 2024-ben megújulóenergia-projektek támogatásával. A Fenntartható Élmény Mutató (F.É.M.) segítségével pedig olyan további tényezők alapján vizsgáltuk élménytúráink fenntarthatóságát, mint például az utazás helyszíne és ideje, a szállások, étkezések és programok mikéntje. Tőled is magas fokú környezettudatosságot várunk el, hiszen élménytúráinkat választva Te is csatlakozol célunkhoz: egy élhetőbb világ létrehozásához. „Qalandbullánk” segítségével megtudhatod, melyek azok a területek, ahol kiemelkedő szükségünk van együttműködésedre, illetve milyen elköteleződéseket várunk el Tőled.

Gyalogtúrák Utazásunk egyetlen túrát tartalmaz, mely átlagosan sportos erőnléttel teljesíthető: sem a távolság, sem a szintemelkedés nem túlságosan nagy, azonban a terepviszonyok miatt a bokát jól fogó túracipő ajánlott!

Kommunikáció A hivatalos nyelv a német. Ausztria része a szabályozott roaming díjszabásnak. Időeltolódással nem kell számolnunk.

Szállások A csoport igényeinek megfelelően biztosítunk szállást, melyeket kérünk az ajánlatkérési űrlapon jelezni!

Szükséges felszerelés Személyazonosító igazolvány vagy útlevél, diákigazolvány, esőkabát vagy esernyő, kis hálózsák, lepedő, alkalmas zárt cipő, papucs a szállásra, melegebb öltözet, kézfertőtlenítő gél, napkrém, törölköző, költőpénz, tisztasági csomag, gyógyszereid, füldugó, szendvicsek első estig, kulacs, kishátizsák a napi programokhoz.

Tolerancia, viselkedés Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. Az eltérő mentalitás miatt a helyiektől nem szabad ugyanazt a rugalmasságot várnunk, mint amit esetleg idehaza megszoktunk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség és csapatszellem. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra és tilos szemetelniük.

Túravezetés A túravezető feladata, hogy a csoportot koordinálja és a megfelelő helyszínekre eljuttassa, a programokat megvalósítsa, a felmerülő problémákat megoldja, elősegítse a közösségépítést, és mindenben a segítségedre legyen. Nem feltétlenül csak olyan országba vezet túrát, melynek beszéli az általánosan használt nyelveit, de biztos lehetsz benne, hogy megtalálja a megfelelő kommunikációs formát az út lebonyolításához. Nem várható el tőle a meglátogatott helyszínek mélyreható történelmi vagy művészettörténeti ismerete, így korlátozott idegenvezetésre számíts — melyet kiegészíthetsz saját ismereteiddel!

Utazás és közlekedés Különbusszal utazunk, magyar sofőrrel.

Útiokmányok Magyar állampolgárok érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyazonosító igazolvánnyal utazhatnak Ausztriába.

Valuta Ausztria hivatalos fizetőeszköze az euró (EUR). Költőpénznek készpénz kivitele javasolt euró formájában.

További tudnivalók A további tudnivalókat a Qalandar Kft. honlapján [www.qalandar.hu] elérhető Utazási Szerződés tartalmazza.

Túravezetők
Fenntartjuk a jogot a túravezető személyének megváltoztatására!
Böröczky Csongor
Kurutz András
Részvételi díj
Árainkról itt olvashatsz bővebben
A Részvételi díj tartalmazza az utazást bérelt autóbusszal (minden járulékos költséggel együtt); szállást és étkezést a csoport igényeinek megfelelően; a Tájékoztató szerinti összes programot és belépőjegyet; az utazásszervezést és a magyar nyelvű túravezetést; a károsanyag-kibocsátás ellentételezését; a jó társaságot és a felejthetetlen élményeket. Nem tartalmazza az útlemondási- és utasbiztosítást.