Róma

Róma

Ajánlatot kérek!

Róma

Élménydús napok az Örök Városban

Többezer éves romok, számtalan bazilika és tipikus olasz nagyvárosi áradat. Van esély itt pár nap alatt minden fontosat bejárni? Alap a Forum meg a Colosseum, de nem bánnád, ha esténként jókat pizzázhatnál? Szívesen lazítanál egy kicsit a Spanyol lépcső tövében, de azért a Vatikánt sem hagynád ki? Jöhetnek a templomok, de még inkább jöhetnek az esti tengeri fürdőzések? Ebbe a pár napba mindent beletettünk, még Ferenc pápa áldását is! Maradhat?
ajánlott létszám: 15-40 főajánlott hónapok: ápr, máj, jún, júl, aug, szep, oktajánlott hossz: 3-5 nap
Térkép
Utazási tájékoztató

Első napHajnalban találkozunk a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B terminálján a 70. számú csomagfeladó pult előtt, és közvetlen menetrendszerinti járattal Rómába repülünk. Első megállónk „minden templom anyja és feje”, a Lateráni bazilika. A bazilika előtt megtekintjük a thébai obeliszket és Szent Ferenc emlékművét, majd bolygónk legkisebb államába, Vatikánba utazunk. A római katolikus egyház központjában először Európa legnagyobb keresztény templomát, a Szent Péter bazilikát célozzuk meg. Itt láthatjuk többek között Michelangelo Pietáját és Bernini baldahinját — de az altemplomban a magyar kápolnát is felkeressük. Délután a Vatikáni Múzeum leghíresebb részeit látogatjuk meg — természetesen a teljesség igénye nélkül. Megtekintjük a Sixtus-kápolnát, melynek mennyezetfreskója a világ egyik legismertebb alkotása, a Rafaelló-termeket és a Laokoón szoborcsoportot is. Mai utolsó látnivalónk az eredetileg Hadrianus császár síremlékének épült, később a császárok temetkezőhelyéül szolgáló Angyalvár. Este Róma tengerpartjára, Ostiába utazunk, elfogyasztjuk első hamisítatlan olasz pizzánkat és elfoglaljuk kempingünket. Szállás: faházak. Ezen a szállásunkon egymás után 3 éjszakát töltünk.

Második napKorai reggeli után az Örök Város néhány híres templomát célozzuk meg: első megállónk Szent Pál sírja fölé emelt Falakon kívüli Szent Pál-bazilika, mely egyike Róma legimpozánsabb szentélyeinek. Innen a nyugati világ első Mária-templomához, a Santa Maria Maggiore bazilikához látogatunk, amely számos helyen őrzi még eredeti, V. századi díszítését. Továbbsétálva Róma egyik legeldugottabb bazilikáját keressük fel: a 442-ben emelt San Pietro in Vincoli azokról a láncokról kapta a nevét, melyekbe Szent Péter apostolt verték jeruzsálemi fogsága alatt — ám ma már inkább Michelangelo szarvakkal ellátott Mózes-szobráról ismert. Délutánunkat a város ókori csodáinak felfedezésével töltjük. Mivel is kezdhetnénk mással, mint a város jelképévé vált, eredetileg gladiátor- és állatviadalok színhelyének tervezett hatalmas Colosseummal! Az óriási épület bejárása után irány a szomszédos monumentális köztér, mely az antik világ központjaként funkcionált évszázadokon keresztül: ez a Capitolium és a Palatinus dombok között elterülő, 2700 éves Forum Romanum. Itt látható többek között a világbirodalom parlamentje (a szenátusi Curia), Vesta istennő kör alakú temploma, továbbá két győzelmi diadalív is. Elhaladunk Traianus császár hatalmas oszlopa és II. Viktor Emánuel király emlékműve (lásd még: „írógép”) mellett, majd villamosra szállva a város legszínesebb, legbohémabb negyedébe, Trasteverébe utazunk. Itt található a Szent Cecília egykori háza fölé emelt V. századi templom, mely a szűz vértanú sírját is rejti. Vacsorára visszatérünk tengerparti kempingünkbe. Szállás: faházak.

Harmadik napReggeli után ismét megcélozzuk a városközpontot. Vasárnap lévén szentmisén veszünk részt a Santa Maria del Suffragio templomban, majd a Szent Péter térre sétálunk, hogy részt vegyünk Ferenc pápa szokásos vasárnapi úrangyala imádságán, melyet az apostoli palotában levő dolgozószobája ablakából vezet. Délután a Villa Borghese parkba látogatunk, ahol a város legszebb épületei között számon tartott reneszánsz pápai nyaralóban elhelyezett múzeum Itália őslakosainak, az etruszkoknak a művészetét és mindennapi életét mutatja be. Átsétálva a kiterjedt parkon az óvárosba érkezünk: annak is legnépszerűbb terén, a Piazza Navonán keresztül jutunk a legjobban megmaradt ókori római műemlékhez, a Pantheonhoz. A korabeli Róma minden istenének együttes tiszteletére emelt szentély kupolája a mérnöktudomány csodája: a II. században sikerült egy akkora kupolát építeni, amely nagyobb a Szent Péter bazilikáénál, és máig is tökéletes épségben áll. Késő délután a népszerű Trevi kutat keressük fel, majd a hangulatos Spanyol lépcsőnél hosszabb szabadidő keretében merülhetünk el még jobban a város hangulatában. Késő este utazunk vissza kempingünkbe. Szállás: faházak.

Negyedik napDélelőtt átadjuk magunkat a jól megérdemelt tengerparti tevékenységek örömeinek: kedvünkre napozhatunk, fürdőzhetünk, pihenhetünk. Szállásunknak búcsút intve a Rómától 30 km-re található Tivoliba utazunk. Ezen a gyönyörű és idilli helyen pihentek meg a császárok, bíborosok és pápák az elmúlt 2000 évben, ami nem véletlen. Kellemes éghajlatával, elbűvölő természeti környezetével, gyógyvizeivel, reneszánsz kertjeivel, rengeteg szökőkútjával, ókori és középkori épületeivel minket is kirándulásra csábít ez a csodás városka. Késő délután teljesen feltöltődve térünk vissza Rómába, hogy egy utolsó bevásárlást követően a repülőtérre utazzunk és hazarepüljünk Magyarországra. Várhatóan éjfélre érkezünk Budapestre.

Tudnivalók
A jelentkezés és befizetés menetéről itt olvashatsz

Nyilatkozat Az időjárás, a politikai helyzet, valamint közlekedési nehézségek befolyásolhatják a túra programját. Az utazás során a csoport minden tagjától elvárható a túravezető útmutatásának követése. A túravezető igen indokolt esetben fenntartja a jogot az utazás programjának kis mértékű megváltoztatására, ha az időjárás, közlekedési nehézségek, politikai viszonyok, járványügyi intézkedések vagy más, előre nem látható vis maior esetek megkívánják. Előfordulhat, hogy a program változásából vagy bővüléséből kifolyólag olyan látnivalót is érintünk, olyan programon is részt veszünk vagy olyan szolgáltatást is igénybe veszünk, ami az előzetes tervekben nem szerepelt, így ezen tájékoztató sem tartalmazza. Az ilyen esetben felmerülő pótlólagos költség a résztvevőket terheli, a programon való részvétel azonban választható.

Csomagolás Feladott poggyászt nem viszünk magunkkal. Csak és kizárólag 1 darab kézipoggyászt hozhatsz magaddal, melynek maximális mérete 40x30x20 cm lehet! Ebben mindennek benne kell lennie, tehát nem lehet pluszban sem fényképezőgép, sem laptop, sem retikül, sem övtáska, semmi! Rendkívül fontos, hogy ezeket a korlátokat ne lépjük át, mert nagyon szigorúan veszik őket, és túllépésükkor megtagadják az adott csomag szállítását! Amikor felszállsz a repülőre, ne legyen sem nálad, sem a kézipoggyászban semmilyen szúró-vágó eszköz, éles vagy tűzveszélye tárgy, mert ezeket a repülőtér munkatársai elveszik. A kézipoggyászban folyadék maximum 100 ml-es kiszerelésben lehet (tehát pl. egy félig üres 200 ml-es tusfürdő NEM oké, egy teli 100 ml-es viszont igen). Minden folyadéknak számít, ami nem teljesen szilárd (fogkrém, kézkrém, naptej, stb.). Ezeket mind együtt bele kell tenni egy maximum 1 liter űrtartalmú zárható zacskóba, és úgy a kézipoggyászba. A repülőn minden nagyon drága, ezért a folyadékellátást úgy oldjuk meg, hogy a kézipoggyászába mindenki betesz egy teljesen üres kulacsot, amelyet a biztonsági ellenőrzés után a tranzit mosdójában megtöltünk vízzel (ez teljesen legális!). További információk, részletes tájékoztatás a [www.bud.hu] oldalon.

Egészség és biztosítás Ajánlott gyógyszerek: Láz- és fájdalomcsillapító, görcsoldó, hasmenés elleni szer, hasfogó, ragtapasz, sebfertőtlenítő szer, fásli. Betegségek: Az itthon megszokottól eltérő táplálkozás és az itthon ismeretlen baktériumok, vírusok okozhatnak hasmenést, kisebb rosszullétet. Egészségügyi ellátás & biztosítás: Olaszországban érvényes az ingyenes Európai Egészségbiztosítási Kártya, ezt mindenkinek kötelező kiváltania és magával hoznia! Higiénia: Minden este lesz lehetőség fürdésre.

Elektromos áram Olaszországban a Magyarországon megszokott feszültség és aljzat használatos. Eszközeink akkumulátorait szállásainkon feltölthetjük.

Étel, ital A reggeliket a Részvételi díj tartalmazza, ebédre valót délelőttönként vásárolhatunk magunknak a helyi élelmiszerboltokban, vacsorázni pedig olcsónak számító pizzériákban fogunk. A helyi árszint némileg magasabb a Magyarországon megszokottnál. Rómában jó minőségű a vezetékes ivóvíz, így nincs szükség ásványvíz vásárlására.

Fenntarthatóság A résztvevőktől magas fokú környezettudatosságot várunk el. Az utazás során tilos a szemetelés, a védett növények leszedése, az állatok zavarása, bántalmazása és más környezetkárosító tevékenység. Élménytúráinkat a fenntartható turizmus jegyében szervezzük, melynek nyomon követéséhez két mutatót is bevezettünk. Minden utunkra kiszámoltuk, hogy egy utasunk nyomán naponta körülbelül mennyi szén-dioxid egyenértékű károsanyag kerül a levegőbe — és ezt a kibocsátást teljes egészében ellensúlyozzuk is a WWF erre a célra szakosodott partnerén keresztül, 2023-ban megújulóenergia-projektek támogatásával. A Fenntartható Élmény Mutató (F.É.M.) segítségével pedig olyan további tényezők alapján vizsgáltuk élménytúráink fenntarthatóságát, mint például az utazás helyszíne és ideje, a szállások, étkezések és programok mikéntje. Dél-Olaszország vízhiánnyal küzd, ezért kiemelkedően figyeljünk a takarékos vízhasználatra!

GyalogtúrákUtazásunk komoly túrát nem tartalmaz, inkább csak hosszabb-rövidebb sétákra kell számítani.

Időjárás A magyarországinál némileg magasabb hőmérsékletre számíthatunk. Kisebb esőkre is készülnünk kell, mindenképpen hozzunk magunkkal esőkabátot vagy esernyőt!

Kommunikáció A hivatalos nyelv az olasz, egyéb nyelveken kevesen beszélnek. Ennek ellenére leginkább az angol nyelvet használhatjuk. A magyar mobilszolgáltatók rendelkeznek a térségben roaming partnerekkel. Az aktuális forgalmi díjakról tájékozódj mobilszolgáltatódnál.Időeltolódással nem kell számolnunk.

Létszám Minimum létszám: 15 fő. Ennél kevesebb jelentkező esetén nem tudjuk elindítani a túrát! Maximum létszám: 40 fő.

Szállások Utazásunk 3 éjszakáját tengerparti kempingben, egyszerű faházakban töltjük. Előfordulhat, hogy nem mindenkinek jut azonos minőségű fekhely; emeletes ágyakra is számítani kell. Egyszerű reggeliről a túravezető gondoskodik. Hálózsák nem szükséges.

Szükséges felszerelés személyi igazolvány vagy útlevél, érvényes diákigazolvány, esőkabát/esernyő, törölköző, fürdőruha, papucs, saját gyógyszerek, zárt cipő, melegebb öltözet, kézfertőtlenítő gél, füldugó.

Tolerancia, viselkedés Az utazás mind fizikailag, mind szellemileg megterhelő és fárasztó tevékenység; ilyen esetben a résztvevők könnyen közelebb kerülhetnek mentális tűréshatárukhoz. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy bárhol járunk, vendégek vagyunk, ahol ennek megfelelően, kulturáltan kell viselkednünk. Amint megérkezünk utazásunk helyszínére, azonnal egy más kultúrkörben találjuk magunkat, ahol a mienktől teljesen eltérő szokások, világnézet, életritmus, értékrend van érvényben. Ezekkel szemben kellő toleranciával kell viseltetnünk! Az eltérő mentalitás miatt a helyiektől nem szabad ugyanazt a rugalmasságot várnunk, mint amit esetleg idehaza megszoktunk. A résztvevőknek utastársaikkal szemben is kellő toleranciával kell lenniük, mivel nincs olyan ok, ami bárkit feljogosítana arra, hogy elrontsa, megnehezítse vagy ellehetetlenítse a csoport bármely tagjának utazását, kikapcsolódását. Az út során olykor váratlan helyzetek adódhatnak, amelyek szintén megfelelő toleranciát kívánnak az utazóktól. Ilyen esetekben kívánatos a pozitív hozzáállás és az új helyzetek megértő elfogadása. A túravezető természetesen mindent megtesz annak érdekében, hogy a váratlan helyzetekből a lehető legjobb eredmény szülessen, emellett azonban a résztvevőktől is elvárható bizonyos alkalmazkodóképesség és csapatszellem. A dohányzóknak tekintettel kell lenniük társaikra, és nem szabad szemetelniük.

Utazás Diszkont légitársaságokkal repülünk Budapest — Róma — Budapest útvonalon. Amennyiben az itt jelzettől eltérő repülőtértől indulunk/repülőtérre érkezünk, az eredeti városból/városba transzfert biztosítunk. Ételt, italt a repülőjáratokon nem kapunk, érdemes a kézipoggyászban néhány szendvicset magunkkal hoznunk. Olaszországon belül tömegközlekedéssel, főleg metróval és vonattal közlekedünk.

Útiokmányok Magyar állampolgároknak érvényes útlevéllel vagy érvényes kártya formátumú személyi igazolvánnyal utazhatnak Olaszországba.

Valuta Olaszország hivatalos fizetőeszköze az euró (1 EUR = kb. 400 HUF). Készpénz kivitele javasolt euró formájában; bankkártyával csak kevés helyen fizethetünk. Ajánlott költőpénz: kb. 50-60 EUR étkezésre és apróságokra.

További tudnivalók A további tudnivalókat a Qalandar Kft. honlapján [www.qalandar.hu] elérhető Utazási Szerződés tartalmazza.

Túravezetők
Fenntartjuk a jogot a túravezető személyének megváltoztatására!
Böröczky Csongor
Fleischer Áron
Részvételi díj
Árainkról itt olvashatsz bővebben
A Részvételi díj tartalmazza a repülőjegyet, a repülőtéri- és egyéb illetékeket, 1 db max. 40x30x20 cm-es kézipoggyászt; az Olaszországon belüli összes utazást tömegközlekedéssel; 3 éjszaka szállást kempingben egyszerű faházakban; a program szerinti belépőjegyeket; az összes reggelit; az utazásszervezést és a magyar nyelvű túravezetést; a károsanyag-kibocsátás ellentételezését; a jó társaságot és a felejthetetlen élményeket. Nem tartalmazza a további étkezést.